Keresés ebben a blogban

2019. január 31., csütörtök

Fény az alagút végén

Debrecenben végre 2019 januárjának utolsó perceit pergetjük. Többnyire ködös, csapadékos napok vannak mögöttünk, de immár egyre hosszabbak a nappalok, és egyre jobban látjuk az alagút végét. Közeleg a tavasz! Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Kossuth tér 2019 januárjának legvégén. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 29., kedd

Hótakaró és napfényes ragyogás

Debrecenben valami csoda folytán 2019. január utolsó szombatján egy rövid időre megszakadt a régóta tartó szürkeség, és végre valahára kisütött a Nap. Épp sétálgattunk abban a déli időpontban, így megörökíthettük az Attila téri görögkatolikus főszékesegyház tündöklését, valamint a közeli Varga utca pompás színeit is. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A varázslat sajnos csak néhány percig tartott. Így amikor nemsokára megérkeztünk a Petőfi térre, már majdnem újra teljesen beborult az ég. A látvány azonban a Wesselényi utca felől akkor is lenyűgöző volt! Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Petőfi tér 2019. január 26-án. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 15., kedd

A Tímárháztól a Kálvin téri oroszlánokig

A Nagy Gál István utca a Tímárháznál, 2019 januárjában. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Debrecennek ezúttal a Wesselényinek nevezett városrészén bóklásztunk. A fenti, Nagy Gál István utcai Tímárház mellett felkerestük az Attila teret is, ahol még áll többek között a régi kis trafikos épület.

A borongós idő ellenére most is tündökölt a szépen rendbe tett görögkatolikus óvoda a Vígkedvű Mihály utcában. Ez eredetileg is ilyen intézménynek épült, ám az átkosban itt működött a ,,kis Bányai". Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A közeli Szent Anna utcán egy másik oktatási intézmény is működik: a híres iskolaépület, mely 2019-ben immár 140 éves. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Körutunkat egyébként Faraktár utcán kezdtük, ahol a felüljáróról jól alá lehet pillantani a Dobozikertre, valamint a Verestemplomra is. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

És persze nemcsak a Wesselényin csavarogtunk, hanem a belvárosban is. Ott a Kálvin téren tettük le a lantot, és a parkot a Csokonai-szobor kerítésoroszlánjainak perspektívájából örökítettük meg a megmaradt két régi épületnél. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 11., péntek

Debrecen eye után itt a Debrecen egg

Mint hímes tojás a pohárban. Fotó© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Debrecenben véget ért a karácsonyi díszkivilágítás, már csak a ,,Debrecen eye" névre keresztelt óriáskerék villódzik a főtéren. Ezt örökítettük meg a felszabadulási szobor melletti szökőkút felől, és a formájuk alapján rögtön át is neveztük a látványosságot ,,Debrecen egg"-re. Bocsika!

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 9., szerda

Külvárosi január

Debrecenben 2019 első hétfőjén, azaz január 7-én a tél ellenére is igencsak gyönyörű volt az idő, köszönhetően az intenzív napsütésnek.

Ezen a szikrázó délutánon néztünk szét a belvároson kívül is, amelynek eredményeként elsőként a Mikes Kelemen utcai, katolikus Jézus Szíve Plébániát mutatjuk be. Ezt a kubista templomot 1936-ban adták át, Jost Ferenc terveit megvalósítva. A következő felvételünkön pedig a Falógernél készített egyik életképet osztjuk meg.
Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ott a Zsuzsi-kisvasút telephelyére kukkantottunk be a Faraktár utcai felüljáróról:

A hídról lepillantva a Luther és a Ruyter utcák sarkán pompázó, Debrecen-címeres épületekben is gyönyörködtünk egy jót. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Jártunk az egykori Hajnal utcai pékségnél is, aminek ma már szinte csak a kéményei emlékeztetnek a régi, szép időkre. Kedveltek voltak az ott készült kenyerek, hiszen hosszú sorokban várakoztak értük anno az emberek. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Hajnal utcai pékség egykori épülete az Alkotmány utca felől. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok
Ezen a csodálatos napon a Mikes Kelemen utcán a kubista katolikus templom mellett az egykori Dózsa-kézilabdapályát és a Klapka utca sarkán álló, különös kis gazdasági épületre is rácsodálkoztunk. Idősebb olvasóinktól azt is megtudtuk, hogy korábban ezen a területen működött a használtcikkpiac, azaz a Zsibogó. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Kis (bolt-, trafó- ?) épület a Klapka utcán. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 7., hétfő

Napfényes paloták vízkereszt délutánján

Debrecenben 2019 vízkeresztjére végre egy kis napsütésben is lehetett részünk. Ekkor csodáltuk meg a Kálvin téren a református főgimnáziumot, valamint a Csapó utca elején álló épületet, ahol sokáig a kultikus lottózó működött. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Gyönyörködtünk egy jót a Déri téren is, amit még nagy hó borít. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Múzeum utcán, a püspöki palota és a püspöki hivatal között egy fehér ruhás, bohókás Mini Morris is fagyoskodott. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Belvárosi sétánkat az Első Debreceni Takarékpénztár palotájánál zártuk, mely ezúttal is pompás látványt nyújtott. Ha érdekel a pazar épületegyüttes története sok fotóval, akkor látogass erre az összeállításunkra!

Bónusz kép: A Szent Anna utcai Svetits Intézet 2019. január 7-én. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 3., csütörtök

Színjáték a város szívében

A Kossuth tér esti fényei 2019. január 2-án. Fotó© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Debrecen varázslatos fényiben gyönyörködvén 2019 második estéjén, arra is felfigyeltünk, amint a főtéri óriáskerék tükröződik az Aranybika melletti lakóépület ablakain. Az érdekes színjáték sok sétálgatót nyűgözött le, és a kellemes időben szívesen álldogáltak a Nagytemplom előtt. Ennek az ünnepi pompának a kedvelői január 6-ig, vasárnapig örülhetnek a pazar fényeknek, aztán itt a farsang.

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. január 1., kedd

2019-et írunk immár...

Debrecenben 2019 kezdete ellenére is tart még az ünnepi díszkivilágítás. Így lesz ez január 6-ig, vízkeresztig, amikor is befejezi működését az óriáskerék és a csuszkapálya. (Mostani képeinket szilveszterkor készítettük.) Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Sőt a következő héten immár a farsang is beköszönt. Aztán pedig remélhetőleg hipp-hopp a tavasz is megérkezik! Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok