Keresés ebben a blogban

2021. augusztus 29., vasárnap

Gyöngyhímzéses debreceni díszkötések a XIX. századból

Papp Julianna alkotása 1858-ból. Nagyításért kattints a képre!
Debrecen majdnem kiveszett jellegzetes mesterségeinek és művészeteinek egyike a gyöngyhímzéses díszkötés.

Az 1800-as évek közepén divatossá vált módszerről Takács Béla tollából, 1984-ben jelentetett meg pazar albumot – meglepő módon – a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. A kivitelezés a helyi Alföldi Nyomdát dícséri. A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy a debreceni díszítőeljárás a biedermeier stílust követte, s a korabeli hölgyeink a gyöngyhímzést úgy alkalmazták a kálvinista életszemléletben, hogy annak érzelgős lelkivilágát, magyarságát és hitét elsősorban az énekeskönyvek dekorálásában mutatták meg, s tették mások számára is nyilvánossá.

Both Julianna könyvének fedőlapja (1853)
Ehhez az is szükségeltetett, hogy a debreceni városi tipográfia 1812-ben kizárólagos szabadalmat kapott az énekeskönyvek nyomtatására. A hímzéseket ugyanis a mesterek foglalták bele a kis könyveket borító – ugyancsak díszes – bőrbe, textilbe és más szépségesen megmunkált matériákba.

Alábbi galériánkban Takács Béla könyvének illusztrációi közül szemezgettünk, melyek egyébként nem mellékesen a Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteményét gazdagítják. A hímzéseket mások mellett Both Julianna (1853), Nagy Julianna (1857), P. S. (1858), Papp Julianna (1858), Kállai Zsuzsanna (1859), Kádár Julianna (1864), Nagy Erzsébet (1865), valamint Emődi Zsuzsanna (1866), Hegedűs Julianna (1867), Kiss Eszter (1870), Lada Zsuzsanna (1871), Nagy Esztike (1882), Némethy Eszter (1853) és Nagy Rebeka (1873) készítették. E bizsergető felsorolásból az is kitűnik, hogy a XIX. században igen kedvelt név lehetett a cívisvárosban a Julianna, a Zsuzsanna és az Eszter is...



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. augusztus 27., péntek

,,Legcsodálatosabb" épületeink


Debreceni épületek fotóit megosztva gyakran érkeznek minősítések a Debreceni Képeslapok olvasóitól az adott házzal kapcsolatban. Felső fotónkon: a Holló János utcai, nyolcemeletes beton lakóház.

A Bethlen és a Hatvan utca sarkán ,,pompázó" Államkincstár-székház, valamint a postaigazgatóság új szárnya. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A hozzászólások között visszatérő, hogy némelyek kinyilvánítják nemtetszésüket a Nagyállomás modern főépületéről is (mely nem mellesleg 2021. augusztus 20-án lett kereken 60 éves).

A Hatvan utcai postaigazgatóság új szárnya. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Emiatt mi most olyan kortárs debreceni épületeket mutatunk, melyek szerintünk szintén, illetve inkább rászolgáltak az unszimpátiára.

A Hatvan utcai postaigazgatóság régi és új szárnyának határvonala. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nyugodt szívvel és lelkiismerettel kijelentjük azt is, hogy aki ismeri a Nagyállomás történetét, valamint építészeti megoldásait, annak eszébe sem jut lekicsinylő véleményt hangoztatni róla.

A Hotel Aranybika 1976-ban átadott új szárnyának hátsó frontja 2021 augusztus végén. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Itt van például a Piac és a Szent Anna utca sarkán álló irodaházunk (1953). A megyeháza akkori új épületéről már az 1958-as Debrecen-útikönyv is azt írta, hogy nem aratott osztatlan sikert a debreceniek körében. Csoda, hogy nem zúzták be minimum a kiadványt...

Az új megyeháza a Vörös Hadsereg és a Béke útja (ma Piac és Szent Anna utca) sarkán. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Klaipeda utcán egy furcsa épületegyüttes húzódik, mely anno a Titásznak épült. Az házsor egyik fele téglával burkolt, a másik natúr. Ezek alsó szintjeire kinyitható, cakkos mintás ablakrácsokat szereltek, de az összhatás ennek ellenére így is magáért beszél.

Az egykori Titász épületegyüttese a Klaipeda utcán. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Nagyállomás-főépület kortársai közül az egyik legkülönösebb az egykori Ybl-főiskola mai Ótemető utcai belső tömbjének üveghomlokzata. Miért? Azért, mert ebben a nem igazán cizellált épületegyüttesben a jövő építészeit képezték, képezik. 

Építészek képzésére épített ,,épületes" épület. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Egy egészen meghökkentő példát a Dózsa és a Honvéd utca sarkán is találhatunk. ,,Érdekes" a főhomlokzata is, na de a legfelső szinteken kialakított betonkockák és azok kevés ablakának tájolása kifejezetten mellbevágó. 

A Dózsa és a Honvéd utca sarkán álló lakóház. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ízelítőnk végéhez közeledve emlékeztetünk arra is, hogy az egyes épületekről természetes módon mindenkinek más és más lehet a véleménye. Mi most szándékosan csakis a Nagyállomás korában született épületek közül válogattunk. Íme a Nagyállomás kereken 60 éves főépületének látképe, melyet 2021 augusztusának végén készítettünk:

A debreceni Nagyállomás indulási oldala a Petőfi téren, 2021 augusztusában. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Debrecen legújabb épületeinek megítélése egy másik összeállítás témája lesz.

DBKL

A Mikepércsi úti hőerőmű kifejezetten ,,szívderítő" arca a gigászi kéményekkel és a kék blokkal. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. augusztus 24., kedd

A Zsibi


Debrecen legnagyobb bolhapiaca a Vágóhíd utcán található. Ezt a kultikus helyet Zsibogónak nevezik a város lakói, sőt mivel becézik is, sokan csak Zsibinek mondják.

Minden tenyérnyi helyen ócskaságok... Fotók: © Debreceni Képeslapok

Általános nézet, hogy ami nem szerezhető be az üzletekben, az a Zsibiben biztosan kapható. És ez többnyire valóban így is van. A galéria megnyitásához kattints a képre!

Hétvégeken, jó időben óriási a forgalom a Zsibiben

Ugyanakkor az is tapasztalat, hogy a Zsibogó közvetlen tükre az emberek anyagi jólétének. Olykor például annyi az árus, hogy helyenként már lépni is alig lehet tőlük...

A szurkolók a kedvenceik mezeit is beszerezhetik itt

A használtcikkpiacban a viszonylagos olcsósága mellett az is jó, hogy itt ismerőssel is mindig össze lehet futni. Sőt, a Zsibi vasárnap is nyitva tart.


A hátsó sütöde. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Zsibogóban a kerékpárválaszték is kiváló. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A katonabábu mellé még jöhet egy kényelmes matrac is

A bal szélső butiksor. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A balatoni kiméréseket idéző hörpintő

Kitüntetések minden rendű és rangú jótettekért. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A borzongatás nagymestere a Zsibogóban is figyel téged...

2021. augusztus 20., péntek

A 2021-es virágkarnevál

Debrecen leghíresebb és immár legnagyobb fesztiválja 2021-ben már 55 éves, hiszen az első parádét 1966-ban rendezte meg a hajdú-bihari megyeszékhely.

A postaigazgatóság jubileumi kompozíciója a Nagyerdei körúton. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ezúttal nincsen felvonulás (és több egyéb se), de a rendezvénysorozat augusztus 12. és 22. között tart. A galéria a képre kattintva is megnyitható.

Közben a Kossuth téren már készen állt a felemelkedésre a Szent Korona-hőlégballon. Fotók: © Debreceni Képeslapok
A virágkocsik és a programok augusztus 20-án a Nagyerdőn, a következő két napban pedig a belvárosban tekinthetők meg. A nagyon gazdag kínálat egyes alkalmai idelátogatva tanulmányozhatók.

A kompozíciók között a Majális című festmény is megelevenedett. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A nemzeti ünnep reggelén már sokan várták a virágkocsik 8 órára ígért érkezését a Nagyerdei körúton, a stadion mellett. A kompozíciók be is futottak, szép sorban. Közülük mutatunk most ízelítőt.

A kutya korán kelt a gazdájával, hogy láthassák a kocsikat. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az igazival ellentétben virágból készített kutya is szerepel a 2021-es virágkarneválon.

A 2021-es, budapesti vadászati világkiállítás versenyműve. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A figurák által életre keltett jelenetekben a magyar mondavilág történetei is megelevenednek.

A Metal-Sheet kocsija a Nagyerdei körút reggeli fényében. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Mivel most nincsen menet, a kocsikkal kapcsolatos tudnivalókat felvételről, többször ismételve játsszák le a látogatóknak. Érdemes lett volna kitenni tájékoztatótáblákat is.

Az elmaradhatatlan Szent Korona-virágkocsi. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Debreceni Egyetem ,,Tudás fája" című kreációja:

Egy másik alkotáson nagyméretű könyv (kódex) ölt testet, és ezt hirdeti: az irodalom gyógyír.

Az irodalom városa címért pályázó Debrecen egy másik kocsival is szerepel a seregszemlén.

A ,,Future of Debrecen" kocsit is a cívisváros indította. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ezúttal a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása se maradt el a mondanivalók közül.

AKSD-üzenet virágokból, a jövőnk érdekében. Fotók: © Debreceni Képeslapok

,,Minden forrásom belőled fakad"  hirdeti a hit erejét bemutató alkotás, a 2021 szeptemberi, budapesti eucharisztikus kongresszus alkalmából:

A kompozíciók szombaton és vasárnap (2021. augusztus 21-én és 22-én) tehát már a Piac utcán csodálhatók meg, és nagyon sok ingyenes program is lesz még ekkor a belvárosban és az erdőn.

A hajdúszoboszlói fürdő az új részlegét reklámozza. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Fórum Debrecen már törzstagnak számít, ezúttal is benevezett egy ötletes kompozícióval.

A Fórum Debrecen kocsija (részlet). Fotók: © Debreceni Képeslapok

A korábbi virágkarneválok beszámolói és sok fotónk idekattintva lapozgathatók.

A Szent Korona-hőlégballon levegőbe emelkedése 2021. augusztus 20-án, a főtéren. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

A Richter Gyógyszergyár Nyrt. ,,Tesz vesz város"-t idéző virágfigurái Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. augusztus 18., szerda

A Szentatya látogatása

Debrecen történelmi esemény helyszíne volt 1991. augusztus 18-án. Ekkor jött el ugyanis a városba II. János Pál pápa az első magyarországi útja során.

A pápalátogatás alkalmából megjelent kis leporelló részlete. Fotók: Gondolat Könyvkiadó, Erdős Miklós, Kastaly Károly, Tulok Ferenc

A Szentatya ezen a 30 évvel ezelőtti, programokkal zsúfolt zarándoklatán augusztus 16-án, pénteken érkezett hazánkba. Krakkóból jött, és a gépe 11 órakor szállt le a Ferihegy I. Repülőtéren. Onnan Esztergomba ment, majd az augusztus 20-ig tartó ittléte során Pécsett, Máriapócson, Nyíregyházán, valamint Szombathelyen is sok időt töltött.

A pápalátogatás alkalmából megjelent kis leporelló részlete. Fotók: Gondolat Könyvkiadó, Erdős Miklós, Kastaly Károly, Tulok Ferenc

Debrecenbe 1991. augusztus 18-án 16.20 órakor indult Nyíregyházáról, s a helikoptere a Nagyerdei Stadionban szállt le. A Szentatyát pápamobil vitte a Nagytemplomhoz, ahol este negyed 6-tól ökumenikus istentiszteletet tartott . Ekkor a belvárosban a híradások szerint ötvenezren nézték a ceremóniát az óriás kivetítőkön. Az igeliturgia elején Kocsis Elemér református püspök köszöntötte a pápát. Az imaóra végén pedig II. János Pál és az egyházi vezetők a templom mögötti Emlékkert emlékoszlopához vonultak, amit a pápa megkoszorúzott. Az ötnapos látogatás zsúfoltságát jól érzékelteti, hogy aznap este a Szentatyának még a fővárosban az izraeliták képviselőivel is volt találkozója, s másnap fél 10-kor már Szombathelyen kellett lennie.

A pápalátogatás alkalmából megjelent kis leporelló részlete. Fotók: Gondolat Könyvkiadó, Erdős Miklós, Kastaly Károly, Tulok Ferenc

A debreceni alkalom emlékét azóta bronzkompozíció őrzi az obeliszken, ugyanakkor a Füredi úton katolikus intézet, míg a Nagyerdőben park tiszteleg a néhai egyházfő előtt.

II. János Pál pápa a budapest Hősök terén, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képeslapján

II. János Pál útjáról több képeslap és album is napvilágot látott – mi a Gondolat Könyvkiadónak a helyszíneket bemutató kis füzetéből választottuk a fent megosztott fotókat. A felvételeket Erdős Miklós, Kastaly Károly és Tulok Ferenc készítette. A Kossuth téren integető Szentatyáról idekattintva látható archív képDBKL

Egy másik képeslap, ami szintén a helyszíneket mutatja be

(Az itt megosztott fotókat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk részei. Ne lopj te se!)

II. János Pál pápa 2021. augusztus 18-án leleplezett szobra a debreceni
Szent Anna Székesegyház lépcsőteraszán. 
Fotó: © Debreceni Képeslapok

2021. augusztus 1., vasárnap

Enigma az ősi kapukon

Debrecenben bóklászva nemcsak az épületeket érdemes közelebbről szemügyre venni, hanem a kapuikat és a zárjaikat is: némelyik kifejezetten különleges, sőt „titkos üzenet” is megjelenik rajta!

Az Árpád téri református templom kilincse. Fotók: © Debreceni Képeslapok
Tudtad, hogy az Árpád Téri Református Templom kilincse halformájú? Ezen a tenyérbeillő, sima remekművön ráadásul szövegek is találhatók. Az enigma a következő: IXΘYΣ. 

Ami pedig azt jelenti, hogy hal, s ez a megkeresztelt embernek is szimbóluma. Ha pedig a „hal” betűit kezdőbetűkként alkalmazzuk, akkor máris megkapjuk a kereszténység egyik alapmondatát: ΙΗΣΟΥΣ ΧΡΙΣΤΟΣ ΘΕΟΥ ΥΙΟΣ ΣΩΤΗΡ – magyarul azt, hogy Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó. Mindez azért szerepel a kapun, mert Jézus így szól a Bibliában: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.”

A Piac utcai Generali-ház kilincse. Fotók: © Debreceni Képeslapok
Hasonlóan talányos és pazar kilincs sárgállik a Generali (eredetileg: Csanak) Házon is, a Piac és az Arany János utcák sarkán. Ezen az ékességen – utalva a velencei kötődésre és a város védőszentjére – egy tekintélyt parancsoló oroszlán szegezi szúrós szemét a betérőkre. A mancsával nyitott könyvet tart, annak lapjaira pedig ez vagyon írva: Pax tibi Marce, evangelista meus. Azaz: Béke neked, Márk, én evangélistám.

Azt mondják, szerencséje lesz annak, ki e kilincset megérinti! De örülhet az is, aki felfedezi a Nagytemplom míves kapuinak fantasztikus zárjait és kilincseit! Ezek az ódon szerkezetek ugyanis valósággal tobzódnak a szimbólumokban. Fentről lefelé sorakozik rajtuk egy-egy angyal, oroszlán, sas, csillag és ember, s ezek Máté, Márk, Lukács és János előtt tisztelegnek. A Nagytemplom kapui azonban kétszárnyúak, tehát mindegyiken párban pompáznak ezek az aranyozott csodák.

A Nagytemplom kapuinak kilincsei. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Sőt, a Nagytemplomnak nem csak egy kapuja van. Így tehát annyiszor kettő angyal, oroszlán stb. övezi, mint amennyi helyen ki-be léphetünk rajta. Hogy pontosan mennyi is? Legyen ez egy kis cserkészfeladvány: számolja meg, aki arra jár! (További csodás zárak ebben az összeállításunkban.)

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!