Keresés ebben a blogban

2016. november 3., csütörtök

Halottak napján a katolikus kápolnában


Debrecen régi temetői közül a Vágóhíd utcai katolikus temetőt halottak napján ki szokták nyitni, és misét tartanak a kis kápolnában. Így volt ez most is, és ezt az alkalmat használtuk ki az ősi emlékkert bebarangolására.

A kis imahely a Vágóhíd utcai felüljáró külső lehajtóágának jobb oldalában, az egykori katolikus temető dombján fehérlik. A régi sírkertet a Zsibi látogatása miatt erre járók közül is sokan megcsodálják.

A kápolna és a temető még szívbe markolóan hirdeti a múltat. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Ennek a területét a város még 1717-ben adta örökös használatba a katolikus egyháznak, miután a vallás hívei visszatérhettek Debrecenbe. A provinciális barokk stílusú, szép kápolnát 1774-ben építtette a szent kereszt tiszteletére a nagykállói gróf Kállay János, aki császári és királyi tanácsos volt, továbbá kerületi táblaelnök.


Az egyhajós, félkörzáródású szentélynek ívesen előrehajló lépcsői vannak (az alsó szinten nyolc fülkesírbolttal), s mindezek mellett a tetejét oromzatos huszártorony ékesíti. Az ősi temetőt 1932-ben zárták be, amikor megnyílt a nagyerdei Köztemető.

Sok sírkő csodálatos művészi munka. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A hely sajnos sokáig egyre elhanyagoltabb volt – mígnem a katolikus egyház és a Péchy-szakközépiskola 2005-re szépen rendbe tette a környéket, s egy részét be is kerítették. (Ebből a védelemből egyelőre nem jutott a megmaradt egyetlen sírboltnak.)


A praktikusan berendezett kápolnában minden puritán, ám mégis gyönyörű. És nagyon beszédesek és szépek a környező fák takarta sírkövek is – amik alatt mindenféle rendű s rangú eleink nyugszanak, például sóhivatali és vámházi tisztviselők is. Mindkét intézmény anno a temető közelében működött, s ezek szerint az elhunytak a munkás éveik eltöltése után az örök álmukat is itt akarták aludni...

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése