Keresés ebben a blogban

2023. május 3., szerda

Fekete-fehér tarkabarka


A Debrecenről készített, régebbi felvételek között nagyon sok még nem színes, de ugyanakkor napjainkban is vannak olyan fotósok, akik erre a módszerre esküsznek. 

A mai agrártudományi egyetem elődje a Böszörményi úton. Fotó: MTI / Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata

A mostani csokorban ilyen képeslapokat mutatunk a múltbeli cívisvárosról. Az alábbi felvétel az akkor még Vörös Hadsereg útja nevű főutcánkat tárja elénk. A sínen Bengáli villamos tart a Nagyerdő felé, a városházán vörös csillag ágaskodik. A Kistemplom fél egyet mutat, a Nagytemplom háromnegyed 11-et. Fotó: Tulok Ferenc


A következő képen a 60 évvel korábbi Piac utcát láthatjuk, amint a Hungária-palotánál és a Csanak-háznál épp elpöfékel egy gőzvontatású masina, ami a villamosok előtt közlekedett 1884 és 1911 között. A Kistemplomon még a toronysisak díszeleg. Reprint: Uropath


Az alábbi felvételen már egy valóságos villamos-csúcstalálkozónak lehetünk tanúi az 1950-es évek belvárosában. Akkor még talán senki se gondolta, hogy 1975 júniusától már csak egy vonala lesz Debrecennek – egészen 2014 februárjáig, amióta üzemben vannak a CAF villamosokFotó: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata


A tuják utazóközönségének nagy részét akkoriban is a gyerekek tették ki, akárcsak napjainkban. Ezen az 1936. VI. 28-án készített, bűbájos fotón aIspotály utcai iskola ötödikes tanulói láthatók, akiknek a szöveg szerint dr. Pallay Lajosné volt a tanítójuk. Fotó: „Perczel fiók fotóműterme”, Kálvin tér 8.


A csodás Aranybika megér még egy képet, s ezt a lapot azért mutatjuk, mert az 1960-as évek különleges szökőkútja is szerepel rajta. A zuhatagos, dupla medencés vizes látványosság körül gyep volt, ami mentén a villamossínek futottak. Fotó: Horváth Zoltán


A belvárosból kivillamosozva a Nagyerdőbe, ott szinte mindenki felkereste a mesés Egyetem teret is. Az alábbi (1963-as) panorámakép nemcsak a magasságok miatt lélegzetelállító, hanem azért is, mert még hiányoznak az újkerti és egyéb nagy házak, valamint a medenceszobrok is. Fotó: Pap


Az erdőjárást és ezt a fejezetet a szép emlékű Újvigadó egy felvételével zárjuk. A képen nemcsak a szórakozóhely jellegzetes rácsos fala fedezhető fel, hanem a villamossín felőli méhsejt-virágtartók is. A tavon látható egy csónak, de az emberek még/már kabátban sétálgatnak. Balról egyébként egy kerek, földalatti illemhely volt, utána pedig bent a stadion. A fotós háta mögött a Nagyerdei Strand terült el, ahol ma az élményfürdő van... Szerző: Ismeretlen



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése