Keresés ebben a blogban

2023. május 24., szerda

Friss képek a volt Barnevál bontásáról


Debrecen egykori, 1952-ben alapított baromfi-feldolgozójának, a Barneválnak (a későbbi Hajdú-Bétnek) 2023 eleje óta javában tart a bontása. A munkákat ezúttal május 23-án vettük szemügyre, és ekkor örökítettük meg a fent látható retro relikviát is, mely még a Diószegi úti kapun volt.

A volt Barnevál egyik kapuja a Diószegi úton, 2023. május 23-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ottjártunkkor megállapíthattuk azt is, hogy már a hűtőházat is bontják. Mindemellett természetesen nagyon sok minden más is eltűnt már, azonban a kerítések miatt többük nem követhető nyomon.

A volt Barnevál hűtőházának bontása a Diószegi út felől, 2023. május 23-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A volt Barneváli hűtőház, főépület és a kanyarban állt épület romjai, 2023. május 23-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Sajtóhírek szerint a területen lakóövezet lesz. Az egykori szocialista nagyüzem története és a környező létesítmények emléke ebben a cikkünkben eleveníthető fel sok képpel.

A volt Barnevál bontás alatt lévő főépülete a Diószegi út felől, 2023. május 23-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése