Keresés ebben a blogban

2019. január 9., szerda

Külvárosi január

Debrecenben 2019 első hétfőjén, azaz január 7-én a tél ellenére is igencsak gyönyörű volt az idő, köszönhetően az intenzív napsütésnek.

Ezen a szikrázó délutánon néztünk szét a belvároson kívül is, amelynek eredményeként elsőként a Mikes Kelemen utcai, katolikus Jézus Szíve Plébániát mutatjuk be. Ezt a kubista templomot 1936-ban adták át, Jost Ferenc terveit megvalósítva. A következő felvételünkön pedig a Falógernél készített egyik életképet osztjuk meg.
Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ott a Zsuzsi-kisvasút telephelyére kukkantottunk be a Faraktár utcai felüljáróról:


A hídról lepillantva a Luther és a Ruyter utcák sarkán pompázó, Debrecen-címeres épületekben is gyönyörködtünk egy jót. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok


Jártunk az egykori Hajnal utcai pékségnél is, aminek ma már szinte csak a kéményei emlékeztetnek a régi, szép időkre. Kedveltek voltak az ott készült kenyerek, hiszen hosszú sorokban várakoztak értük anno az emberek. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Hajnal utcai pékség egykori épülete az Alkotmány utca felől. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok
Ezen a csodálatos napon a Mikes Kelemen utcán a kubista katolikus templom mellett az egykori Dózsa-kézilabdapályát és a Klapka utca sarkán álló, különös kis gazdasági épületre is rácsodálkoztunk. Idősebb olvasóinktól azt is megtudtuk, hogy korábban ezen a területen működött a használtcikkpiac, azaz a Zsibogó. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Kis (bolt-, trafó- ?) épület a Klapka utcán. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése