Keresés ebben a blogban

2019. november 13., szerda

Az enyészet édes emlékei

Debrecen ma is nagyon sok mementót „őriz” még a közelmúltjából. Ezek olyan egykor közkedvelt létesítményeink, melyeket bezártak, lebontottak stb., ám nem feltétlenül kellett volna így történniük.


Az egyik legnosztalgikusabb emlékű hely a mennyei fagylaltjairól és süteményeiről is ismert Ruzicska Cukrászda, valamint a Nyíl utcai pékség, ahol hatalmas, kerek teflonkenyerekért is kígyóztak a sorok. Nevezetes volt a Hajnal utcai pékség és a közeli „Don-kanyar” kocsma is, akárcsak a régi Óbester Borozó (ahol ma is vendéglő működik). Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ma már ez az épület is a múlté
A népszerű szórakozóhelyek sorát gyarapította a Sámsoni úti Panzió, és szintén rendkívül sokan látogatták az Oláh Gábor utcai műjégpályát. Lebontották a nyári tábort, a szabadságtelepi vasútállomás épületét és a Zsuzsi úttörő-vasúti faházát, továbbá a Szoboszlói úti trafikot is, ami nem mellesleg Debrecen legöregebb árusbódéja volt. Bezárt a pavilonlaktanya is, de szerencsére vele kapcsolatban jó példával szolgálhatunk, hiszen a korszerűsített épületegyüttesben gimnázium és más szervezetek működnek.
Tekintsd meg múltidéző válogatásunkat az alábbi galériában! Fotók: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése