Debrecenben
bármi megtörténhet. Egy zenekar például a tízemeletes ház tetején nyomja a rockot, míg a belvárosban egy fegyveres medve
osztja ki a srácokat.
Debrecenben
az is megeshet, hogy egy budapesti banda ott forgat klipet a vadonatúj
nótájához – innen fúj tehát a szél a lakótelepi bulival és
a lövöldöző mackóval kapcsolatban. A csapat nem más, mint
az eXtensive, a daluk pedig a „Körforgás”, amelynek klippremierje
június közepén volt. Íme:
Sodró
ritmusú, erőteljes ez a Körforgás, mint egy végtelen tánc az
érzelmek hullámain. Nincs megállás, repít a lendület – ahogy egyik embertől szaladsz a másikhoz,
aztán meg vissza az előzőhöz. A zene nemcsak pörgős és
fiatalos, hanem olyan igényes és korszerű nóta, amely egyszerre
zúzós, dallamos és persze elgondolkodtató is.
![]() |
Horvay Máté (bass, vokál), Vass Marci (dob, vokál) és
Héjja Krisztián (gitár, ének)
– az eXtensive a Gyulai Hírlap fotóján
|
Debreceni
szemmel az is érdekes az itt felvett „Körforgás”-ban, hogy a cívisváros jelenetei
mellett feltűnik benne egy irigylésre méltó perspektívából az
Újkerti lakótelep és a Jerikó utca is. Ezt a legmodernebb drónos
technikával rögzítette az eXtensive, mi pedig ennek látványát is
bátran ajánljuk megcsodálni a zene mellé.
V. A.
T.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése