Debrecen és a vármegye egyetlen fatemploma Józsán, a Felsőjózsai utcában áll. Ezt az imahelyet látogattuk meg 2023. december 27-én. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok
A Felsőjózsai utcai görögkatolikus fatemplom 2023. december 27-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A görögkatolikus templomot Dorin Ruscan tervezte, és 2021. november 7-én adták át. A keleti tájolású gyülekezeti helynek tornya és erkélye is van, belül pedig többek között szentély, hajó és karzat alkotja. Az épület mellett ruszin közösségi ház található. Magyarországon fatemplom a debrecenin kívül Magyarföldön, Máriapócson, Miskolcon, valamint Szentendrén pompázik.
A fatemplom és a ruszin közösségi ház 2023. december 27-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Kapcsolódó összeállításaink:
- Megszépült a Szabadságtelepi Református Templom
- Legkisebb imahelyünk
- A tócóskerti görögkatolikus templom
- Az utolsó hagymakupolánk
- A Kistemplom
- A Nagytemplom
A fatemplom az átadása előtt, 2021 őszén. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése