Keresés ebben a blogban

2015. június 16., kedd

Álomlak az erdőben


Debrecen egyik legfrekventáltabb helyén, a Nagyerdőben fekszik egy patinás villasor. Azon pedig van egy tüneményes kis lak, aminek sokan csodájára járnak.

A mesés épület és három társa, valamint szemközt a Leveles Csárda a Medgyessy sétányon pompáznak. Az utak által közrefogott, Wass Albert-szobros ligetnek egyébként újabban Székelyek parkja a neve, ez azonban senkit se tévesszen meg.

A Székelyek parkja a 3. szám alatti villa melletti madáretető optikáján át. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A villa megnyerő külseje egyszerre idézi a kalotaszegi népi lakóházakat és a Csorba-tavi szanatóriumokat. Ugyanakkor a németalföldi tradicionális építészet elemei és akár A Gyűrűk ura hangulatvilága is felfedezhető rajta, melyek közül az utóbbinak természetesen semmi köze hozzá.


De nevezhetjük romantikus-historizáló-eklektikus stílusúnak is ezt a kis gyöngyszemet. És talán éppen ez a sokszínűség az, amely igazán széppé teszi, hiszen így mindenki megtalálhatja benne a neki tetszőt.

Káprázatos őszi színkavalkád a házikón, 2015. október 13-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A 3. szám alatt álló villa ma is a városé, és még látható rajta a régi DIK-es azonosító kódtábla is. A szép tetőzetű és padlásterű háznak három ajtaja van, így tehát korábban három család lakhatott benne: kettő lent, egy pedig az emeleten.


Oda a középső lépcsőn lehetett feljutni, aminek az alján korábban egy kedves bernáthegyi szolgált. S miért a múltidő? Azért, mert az épület immár üres, mivel innen is kitessékelték a lakókat. Ezzel együtt pedig sajnos ez a kis ékszer is egyre halványodik, s mindinkább ütött-kopott lesz.


A fürdő felőli veranda ajtajának üvegét valakik már hónapokkal ezelőtt kitörték. Szeles időben a megtépázott függöny libeg-lobog a résen – ami akkora, hogy felnőttek is átférnek rajta. S ha átférnek, akkor bizonyára be is mennek.

A betört ajtó mögötti veranda. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Akkor pedig vélhetően tábort ütnek az ódon falak között, melyek előkelőbb, gondosabb házigazdákhoz szoktak eredetileg... Nagyon bízunk tehát ennek az aggasztó állapotnak a mielőbbi megszüntetésében, hogy újra álomlak lehessen ez a villa is. S akkor talán nem alakul ki olyan helyzet a Nagyerdőben, mint a Péterfia utcai védett épületsor romjaiban is volt.

Nyitva van a belső ajtó is... Fotók: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése