Keresés ebben a blogban

2015. július 16., csütörtök

SOS Vekeri-tó!

Cserepesre száradt az iszap, körbe lehet gyalogolni benne a tavat

A debreceniek egyik legkedveltebb kirándulóhelye a várostól hat kilométerre fekvő Vekeri-tó. De az se kizárt, hogy csak az volt. Ez az oázis ugyanis évek óta egyre inkább szárad (akárcsak Fancsika tavai), s most már a végveszély fenyegeti.


Már csak a jobb oldali sziget körül van némi víz a Vekeri-tóban

Az erdőspusztai paradicsomot 1974 nyarán adták át, a pihenőközpontot pedig 1976 tavaszán. Itt volt a kempingezők világtalálkozója, aztán az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, valamint a Tolerancia és a Vekeri nevű fesztiválok is tömegeket vonzottak ide.

Élet a parton – fecseg a felszín, hallgat a mély

Nagy népszerűségnek örvendett a Kati kishajó is, amivel sétahajókázni lehetett a tavon. De természetesen voltak vízibiciklik és evezős csónakok is, ugyanakkor főző-, pecázó- és piknikezőhelyek, továbbá strandröplabda-pálya, vendéglők és kemping is épült a dús növényzetű parton.

Szárazon ragadt vízibicikli a csónakház stégje előtt

A Vekeri-tó az előző években őszre már mindig nagyon kiszáradt, de annyira talán még soha, mint napjainkban. A kagylóhéjakkal borított mederben most messze be lehet gyalogolni, s ahol még van víz, sok helyen az is annyira sekély, hogy vidáman lépdelnek benne a gázlómadarak.


Tenyérnyi kagylóhéjak a vízhiánytól mélyen berepedezett iszapban

Ahol van víz, ott is képtelenség csónakázni

A hidak aljáról és a hátsó tórészről elillant a víz, és máshol is egyre zsugorodik. Nagyon szomorú látványt nyújt az egykori kies tó – ami körül egyébként most még gyönyörű a táj. Víz nélkül azonban a tőle függő élőlények is kipusztulhatnak, s emiatt az is félő, hogy az pedig már végképp, megállíthatatlanul aktivizálja az ökológiai bombát...

Eddig tart(ott) a Vekeri-tó... de meddig tart még a szárazság?

Cikk és fotók:
Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

További fotók itt:


2015. augusztus 6-i állapot. Vízutánpótlás se az égből, se a Katiból nem érkezett elegendő...

2015. augusztus 6-án már csak néhány napja lehetett hátra a Vekeri-tónak

Szinte már betonkemény lett a hátsó mederrész.
Víziállat itt már nincs, és az is csoda, hogy még vannak növények 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése