Keresés ebben a blogban

2017. április 19., szerda

Szellemtanyák 4.0

Debrecenben az 1956-os forradalmat egyesek szerint a vagongyári melósok robbantották ki
a Don-kanyar becenevű kocsmában, miután az „egy vodkától erős vagy és bátor” alapon
jól felöntöttek a garatra...


A Vagongyár egykori bölcsődéjének kapuja a korszak jellegzetes mozaikfiguráival és az építés emléktáblájával

Bármi is az igazság, az tény: a Faraktár (akkori nevén Április 4.) utcai műintézmény épülete ma már sokkal inkább elszomorító, semmint búfelejtő. Az 1990-es években még működött benne egy meglepően korán nyitó hörpintő, és volt benne egy műszaki bizományi is, de aztán mindkettő lehúzta a rolót. A ház évek óta üres és eladó.

Az egykori 217-es számú Kanyar Büfé a Rakovszky és a Faraktár utcák sarkán

A Rakovszky utca túlsó végén egy valamikori gyönyörű Klébelsberg-féle iskolaépület bújik meg az ecetfák egyre nagyobb sűrűjében. Korábban a Bocskai-iskola alsósai is itt tanultak, aztán ez lett a dolgozók általános iskolája, majd rövid ideig az egyetem speciális orvoscsapata használta. A kinti gyepet egy évekig ott parkolt autós tette tönkre. Parkjában állt Debrecen egyik legnagyobb építészének, Borsos Józsefnek a mellszobra, akinek a nevét a szomszédos kollégium is viseli. Vajon miért nem látni életet ebben az ingatlanban se?

A valamikori szép iskolaépületek az Ótemető és a Rakovszky utcák sarkán
(a kapunál már be se lehetett látni a nagy dzsumbujtól)

E kísértettanyától ha továbbgurulunk a Kassain, akkor máris ott vagyunk az Apafi utcában, ahol szintén évek óta eszi az enyészet az egykori Váci Mihály Középiskolai Kollégiumot. A hatemeletes épületegyüttes egy szép, nagy parkban áll, ahol sportpálya és étkezde is van, és előttem már mások is rávilágítottak arra, hogy kezdeni kellene vele valamit. Debrecenben is nagy az igény a kis rezsijű szociális bérlakásra...

Üres és eladó a Váci-kollégium jól felszerelt épületegyüttese is

A Kassai út egyik büszkesége a Főnix Csarnok. Mondják erre is, hogy több életet is elbírna, de itt most inkább a mellette lévő, száraz medencére hívnám fel a figyelmet. A szökőkútját ugyanis a létesítmény 2002-es átadása óta alig láthattuk működni – úgyhogy aki tud róla valami biztatót, az kérem, jelezze. Hiszen hangulatos színfoltja lehetne a környéknek ez a csobogó, főként kánikula idején.

Többnyire sajnos nincsen víz a Főnix Csarnok és a Hódos közötti szökőkútban

A karnyújtásnyira lévő Medgyessy sétány legszebb villájáról már ejtettem szót korábban. Van ott azonban a körút felől sajnos egy másik épület is, ami szintén több figyelmet igényelne. De leginkább renoválást, őrzést és rendes lakókat – a mostani állapota ugyanis igencsak elkeserítő. Nem mellékes az se, hogy például az a külföldi turista, aki kilátogat oda, az nemcsak a ködszínházat és a Békás-tavat látja, hanem ezeket a mellőzött, törődés nélküli, feltört és omladozó épületeket is...

Aki a Simonyi úton érkezik a Nagyerdőbe, rögtön ezt az elhagyott villát látja a Medgyessy sétányon

Előzmények: szellemtanyák a belvárosban.

Cikk és fotók:
Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

(Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése