Keresés ebben a blogban

2020. május 30., szombat

Ilyen lenne a város Kovács Margit színes kerámiaszobraival


Debrecen közterületein és intézményeiben igen sok képzőművészeti alkotás található. Ezek a szobrok, plasztikák azonban többnyire „fekete-fehérek”. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A leginkább színpompás kompozíciók közé tartozik a Kossuth téren megcsodálható városcímer-mozaik (amit Cs. Uhrin Tibor készített 2001-ben), valamint a Piac–Szent Anna-sarki irodaház előterét díszítő kerámiafal. Ez utóbbi is egy cizellált mozaik, ami Kovács Margit keze alatt született, és Szüret a címe. Ez csodálható meg a bal oldali felvételünkön. A nagyszerű keramikusnak sajnos nincsen több – nyilvánosan kiállított – műve Debrecenben.
Kovács Margit-galériánk megnyitása érdekében kattints a képre!

Pedig a kis szobrai is fantasztikusak: kedves arcok, tökéletes formák és gazdag színvilág jellemzi mindegyiket. Ezek miatt is gondoltuk úgy, hogy kipróbáljuk, milyen lenne a cívisváros Kovács Margit sugárzóan eleven figuráival. Kalandos körutazásunkon a Petőfi térre is kilátogattunk, ahol korábban mindig sok szép virág nyílott, így ott stílszerűen a Palántázó nő című szobrot „avattuk fel”. Íme a szép látványa:

A Palántázó nő a Petőfi téren. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Természetesen a főtérnek is „ajándékoztunk” egy művet – ott az Olvasó nő pihent meg az Aranybika melletti szökőkútnál. Máris megállapíthattuk, hogy a csodálatos hölgy szépsége vetekedik a Nagytemploméval! Ha beszélni tudna, most biztosan sok új élményről mesélhetne ennek a kirándulásának köszönhetően...

Az Olvasó nő a Kossuth téren. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A szomszédos Emlékkertet már egy daliás fiatalemberrel látogattuk meg, nevezetesen a Hortobágyi pásztorral. Vele azért is mentünk a Kálvin térre, mert a cifra öltözéke nagyon emlékeztet a – háttérben pompázó – Református Kollégium diákjainak hagyományos viseletére.

A Hortobágyi pásztor a Kálvin téren. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Kovács Margit serkenő bajszú fiatalemberével a Déri teret is felkerestük...

A Hortobágyi pásztor a Déri Múzeum parkjában. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Fésülködő nőt hova is kísérhettük volna, mint a nagyerdei Békás-tóhoz? Persze e bájos leánnyal bebarangoltuk a Medgyessy sétányt és az Egyetem teret is.

A Fésülködő nő az Egyetem téri szökőkútnál. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ám megegyeztünk, hogy a tónál lenne a legjobb helye, hiszen ott még nincsenek szobrok. És egyelőre nem is lesznek, ugyanis e különleges kerámiákat csak a fotózás idejére állíthattuk fel. Kár, hiszen igazán ragyogó ékességei lehetnének Debrecennek.

A Fésülködő nő a nagyerdei Békás-tónál. A ruha szoknyarészén dátum: 1956. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

A Fésülködő nő a nagyerdei Medgyessy sétányon. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Természetesen képeslapokon is gyönyörködhetünk Kovács Margit alkotásaiban,
ez az 1954-es kerámiája a Táskás lány. 
Fotó: Schiller Alfréd (1977)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése