Keresés ebben a blogban

2020. május 19., kedd

Piknik a 700 éves romnál

Debrecen egyik legrégebbi templomának maradványai a Dombostanya nevű városrész melletti ősgyepes ligetnél találhatók. A történelmi kövekre egy kilátós emlékhely is felhívja a figyelmet.

A romok 6,5 kilométerre találhatók Debrecentől, és a Sámsoni útról érhetők el. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az eredetileg Parlag(puszta) nevű település nem a cívisvárosé volt, hanem a XV–XVI. századi Szabolcs vármegye egyik legvagyonosabb családjáé, s az akkori elnevezése is erre utal. Legkorábbi okleveles említése 1323-ból való. Az első – román stílusú – temploma az 1200-as években már állt, és ezt a XIV. század elején gótikus, harangtornyos templommá építették át. Ez azonban földrengésben annyira megrongálódott, hogy új kegyúri templomot emeltek. Ennek hajójában középen kriptát is kialakítottak.

Kerékpáros túracsoportunk az emlékhelyen, egy szép őszi délutánon. Fotó: Vékony Zsolt / © Debreceni Képeslapok

A falu az 1594-es tatárdúlás és az 1660-as török hadjárat miatt teljesen elpusztult. Debrecen ezután vette fokozatosan birtokba. A templomot először 1908-ban, majd 1985-ben tárták fel. Az évezredes helyen 1993-ban, Rácz Zoltán tervei alapján építették meg az emlékműveket, amiknek akkor még kerítésük is volt. Sajnos a vandálok miatt a fatornyos kőépület is folyamatosan pusztul, de szerencsére a gótikus ívet formázó, tükörcsillagos csonka boltozat még viszonylag rendben van.

A befejezetlen kastély részletei a dombostanyai leágazásban. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Aki kedvet kap ahhoz, hogy felkeresse ezt a különleges történelmi emlékhelyünket, annak Debrecenből Hajdúsámson felé kell mennie a dombostanyai leágazásig. Ott a néhai Ilia de Riska romkastélya is megcsodálható, majd egy kellemes – 6,3 kilométeres – út vezet a templomrom ősgyepéhez. Dombostanya ugyanakkor a nyírbátori vonattal is elérhető. A levegő príma, úgyhogy összességében bármikor egy élménygazdag kirándulás tölthető el itt!

A parlagpusztai ősgyep ma már természetvédelmi terület. Fotó: Vékony Zsolt / © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az anyagainkat az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési eljárást von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése