Erre a célra a Debrecenről 6 kilométerre lévő helyet választották ki, ahová eredetileg egy 4 hektáros és egy 5 hektáros tavat terveztek. Végül egy 17 és egyhektáros tó megépítése mellett döntöttek.
A tó első hídja. Forrás: Erdőspusztai THP
A Vekeri-tó kialakítása fél évig tartott. A vízutánpótlást a Kati-éren keresztül oldották meg, s ezért a vízgyűjtő hálózatát bővíteni kellett: vízelvezető árkokat kötöttek bele, és duzzasztóművet is építettek.
A csónakház és a büfé a Napló 1976. V. 1-i cikkében
A mederből kitermelt földet a tó közepére húzták fel, és a szigetet képezték belőle.
A Kati kishajó. Forrás: Erdőspusztai THP
Mindezek mellett többek között csónakház, parkoló, kút, kemping, szánkódomb és kilátó is készült. Kialakították a szintén nagyon kedvelt úttörőtábort, és megérkezett a Kati nevű sétahajó is. A Vekeri-tó megannyi fantasztikus programnak adott otthont, köztük a kemping-világtalálkozónak és a Vekeri Fesztiváloknak is. Csobaji Előd 1989-es montázs-képeslapján a kemping és a sétahajóhoz igazított híd is látható, valamint középen egy kakukktojás: a Nagytemplom.
A majálisház. Forrás: Erdőspusztai THP
A Vekeri történetéről, a korabeli fejlesztésekről és tájról további adatok a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (Fefag, Attila tér 3. szám) négynyelvű leporellójából is megtudhatók.
A Napló 76. V. 1-i cikke
Eszerint az erdőkkel, legelőkkel és szántóföldekkel tarkított táj évszázadokkal ezelőtt alakult ki a cívisváros keleti, délkeleti részén. Egykor aprófalvak húzódtak meg itt, de a tatárjárás és a törökdúlás elpusztította azokat.
E településeknek a neveit ma határrészek jelölik: Bánk, Gúth,Fancsika, Haláp, Nagycsere és Pac.
Egykori belépőjegy, Barbócz Erzsébettől. Köszönjük!
A XIX. század közepéig ezen a mintegy 20 ezer hektáros területen még a kocsányos tölgy volt az uralkodó, míg a mélyebb fekvésű, vizes részeken nyíresek, füzesek, éger, nyár és kőrisek álltak. Az arculathoz ma már hozzátartozik a nemes nyár, az erdei és a fekete fenyő is.
A romantika otthona. Fotó: Fefag / Pataky Károly
Rajtuk kívül az akác és a megannyi gomba is jellemző. Ez és a Nagyerdő térbeli visszaszorulása és leterheltsége késztette a szakembereket arra, hogy a gyorsan fejlődő Debrecennek ezen a részén alakítsanak ki egy nagy kiterjedésű, új szabadidőközpontot.
Egy évtized alatt a belvizek összegyűjtésével, rendszerezésével több mint 300 hektár tófelületet hoztak létre. Ezek mentén épült meg a városból kivezető utakat észak–déli irányban összekötő Panoráma út, ami megkönnyíti a pihenőterületek megközelítését.
A Vekeri-tavi Camping (1986). Fotó: Csobaji Előd
Ezek a helyek a következők (voltak): Bánk, Fancsika, a Vekeri-tó vidéke és Hármashegy, ahol a Zsuzsi vonat (akkoriban éppen mint úttörővasút), játszóterek, tűzrakóhelyek, éttermek, kilátók, szánkózódomb és lovaspálya is szolgálta a kirándulókat.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Zoltai Lajos leírása szerint a monda úgy szól, hogy a Tócó olyan bővizű forrásból fakadt a zeleméri pusztán, hogy a debreceniek malomkövekkel (más változatban súlyos félszalonnákkal) tömték el, hogy árvízként el ne öntse a várost. A Tócó több ággal ered a hajdúböszörményi földön, abból a Zelemér, Nagyhát, Macs, Cuca nevű pusztákon keresztül vonuló földhátból, ami a legmagasabb pontját a szentgyörgyi Csege-halmon éri el 167 méteren. A Tócó partjain a kő- és bronzkori ember is meglelte a megélhetése legszükségesebb feltételeit, aztán a nyomába léptek a népvándorlás népei is. A Tócó folyását hosszú sorban követő kisebb-nagyobb halmok a történelem előttről valók, néhányat a városi múzeum mindjárt az alapítása után megásatott. Az alábbi friss videónkban a Tócó józsai szakaszát örökítettük meg a katolikus templomnál:
A Tócó 1750 és 1850 között vízimalmot is hajtott, majd 1772 körül másikat is építtetett rá a város a Böszörményi úti új gátnál. A Tócó völgyében, átellenben a később települt Debrecennel, 1900–2100 évvel ezelőtt virágzó agyagipart fejlesztett fel egy valószínűleg kevert barbár nép. De a magyarság is megszállotta ezt az egykor bővizű, halban, vadban gazdag, erdőtől is árnyékolt és védett Tócó-partot. A megélhetés könnyűsége vonzotta ide Debrezun, Salamon, Zelemér, Szentgyörgy, Macs, Lombi (Szent Kereszt), Thurna (Boldogasszonyfalva) és Szepes nevű helységek legelső telepeseit.
A Tócó völgyében, az Újvárosi út mellett a Köntös-gátnál fúrták 1911–14-ben a város vízvezetékét tápláló ártézi kutakat is. A Tócó közelében, a szentgyörgyi Csege-halom táján találták meg 1858-ban a világhírűvé lett hajdúböszörményi bronzkincset is. Napjainkban épp zajlik a Civaqua-program, melynek részeként egy kiegyenlítő víztározót is kialakítottak a Vezér utcai lakótelep mellett. Az 1,2 hektáros létesítmény jóléti célokat is szolgálhat majd. A Tisza vizét a Keleti-főcsatornán és a Tócó-patakon Debrecenbe, Erdőspusztára stb. vezető fejlesztésekről a Civaqua program oldalán olvashatnak.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Ott
ugyanis ősi kunhalom (a debreceni Basahalom egyik társa) magasodik, amin egy szintén nagyon régi
templom romjai piroslanak. A kutatások szerint ez a késő
gótikus stílusú imahely 1310 és 1320 között épülhetett. A zeleméri domb és templomrom a 2014-es átépítés és körbekerítés előtt, amikor még le lehetett menni a Tócó-patak forrásához és az ottani kis kilátóhoz:
A
települést a törökök dúlták fel a XVI. században, így ma már
csak a vasúti megálló nevében létezik. A közeli Bodaszőlő
viszont megvan.
2023. március 28-án. Zima Ildikónak köszönjük szépen!
Kedves követőnk, Zima Ildikó 2023. március 28-án töltött fel friss havas, gyönyörű és hihetetlen reggeli képet a zeleméri templomromról a Facebook-oldalunkra. Köszönjük szépen!
Napjainkra a romból sajnos szinte alig maradt valami, ám a szerény hírmondói
így is lenyűgözően tiszteletet parancsolóak. Szerencsére
2014-ben rendbe tetette – a közigazgatásilag illetékes –
Hajdúböszörmény önkormányzata, s ennek köszönhetően immár
némileg kulturáltabb ez a történelmi domb. (Folytatás a kép alatt...)
A
környék arról is nevezetes, hogy a lenti mezőn ered a Tócó-patak, ami
aztán Debrecent is érinti. Hajdanában ez akkora folyó volt, hogy vízimalmok üzemeltek rajta, és nemcsak sokszor kiöntött, hanem minden évben emberéleteket is követelt.
A rom és a környéke 1968-ban. Fotó: Fortepan / Gazda Anikó
A mai kirándulóknak érdekes lehet a Józsa és Zelemér közötti Rákóczi-szőlő is, amit faragott táblák, utcai kutak és különleges házak varázsolnak sejtelmes hangulatúvá – lásd képeinken. A vidék busszal, autóval és kerékpárral is jól megközelíthető!
Az átépítés előtt még le lehetett menni a romtól a kaszálóhoz, ahol a Tócó forrása van és egy kilátó. A fotó ebből a toronyból készült egy korábbi bringatúránkon:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A fenti képen az érthetetlen módon megszüntetett, igen népszerű spriccelős ivókutat idézzük meg. Ezúttal a 2013-ban készített felvételeink közül válogatunk, mégpedig azért, mert akkor gyönyörködhettünk utoljára a Békás-tó átépítés előtti arcában.
A 2013-ban megörökített Békás-tavi jelenetek közé a nyári életképeken kívül minden évszak eseményeit felvillantjuk. Az előző kép nyári hőségben, a következő pedig tavaszi virágzáskor készült a régi fűzfáknál.
Sötétedésig, sőt, azt követően is nagy jégkorongmeccseket is vívtak itt a csapatokba szerveződött korisok (ahogyan a csónakázón is). A Békás-tavi ivókút még meglévő párjáról itt írtunk.
Végül azt idézzük fel, hogy az utolsó teleken milyen volt a Békás-tavunk megszüntetett szeretett hídja, és van még egy képünk a kis ivókútról is. További archív képeinkben az átépítés előtti tóról és parkerdőről ebben az összeállításunkban gyönyörködhetünk.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A most megosztott képeket és videót is a szerdai terepszemlénken örökítettük meg. Mint a felvételeken látható, az elhanyagolt épületnek hiányoznak a nyílászárói, és már a födéme is leszakadt. A legenda úgy tartja, hogy a népies klasszicista stílusú, tornácos, masszív épületegyüttesben kialakított búfelejtőbe annak idején Kazinczy Ferenc,Petőfi Sándor, valamint Rózsa Sándor is betért. A híres-hírhedt betyár például a fokosát a mennyezet gerendájába vágta, majd leült inni, legalábbis így maradt meg a história. Íme a videófelvételünk a Halápi Csárdáról:
Mindemellett mendemondák keringenek arról is, hogy a betyárok menekülése érdekében a csárda pincéjéből két alagút is kivezetett az erdőben lévő – vélhetően a tatárjáráskor épített – földvárba. Úgy hírlik, hogy az egyik 50, a másik 150 méter hosszú volt. Az elhagyott Halápi Csárda története és Kedves Olvasóink visszaemlékezései ebben a cikkünkben olvashatók.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
