Keresés ebben a blogban

2017. február 12., vasárnap

A 100 éves Anya és a többiek

Debrecenben 2017-ben több szobrunknak is szép, kerek születésnapját ünnepelhetjük. Csökkenő sorrendben haladva, kezdjünk a centenáriumához érkezett Szoptató anya című alkotással, amit Medgyessy Ferenc készített Maria Kienich-ről és a kislányukról.

Az ,,Anya gyermekével" az Ötholdas pagony mellett, 2017. II. 10-én. Mai fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az Anya gyermekével címet is viselő kompozíció minden bizonnyal Debrecennek az egyik legismertebb szobra, hiszen Budapesten és Szolnokon is vannak róla másolatok, sőt anno az ezerforintos bankjegyen is szerepelt a képe. A debreceni művet 2009-ben helyezték el az Oláh Gábor utcai játszótér mellett.

1986-ban a Szoptató anya még a Medgyessy-emlékmúzeum udvarán állt. Fotó: Kastaly Károly / Képzőművészeti Kiadó

Folytatva a sort, 2017-ben már 60 esztendeje annak, hogy a Medgyessy sétányon leleplezték Arany János portréját (Medgyessy Ferenc munkáját). Másik jubileum ezzel kapcsolatban: a poéta 200 éve, azaz 1817. március 2-án született, s Debrecenben nemcsak tanult, hanem színészkedett is, Petőfi Sándor fiának pedig itt lett a keresztapja.

Arany János szobra 2017-ben immár 60 éves, az ,,Európa elrablása" pedig 50. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Kereken 50 éve állították föl a Vörös Hadsereg útján (a mai Piac utcán) a Debreceni család című felszabadulási emlékművet (amit Pátzay Pál alkotott). Fél évszázados az Európa elrablása című, jellegzetes bikás szobor is, ami az Agrártudományi Egyetem parkját díszíti (Megyeri Barna kompozícióját lásd a fenti fotón).

A Bika látványa a felszabadulási emlékmű mögül, 1971-ben.Fotó: Tulok Ferenc / Képzőművészeti Alap

Mindemellett 40 éves ebben az esztendőben a Péterfia utcai Kölcsey-szobor (Rátonyi József műve), ami eredetileg a lebontott Kölcsey-művközpont lépcsőjén volt. Szintén 1977-es a nagyerdei Ady-szobor is, ami Melocco Miklós első debreceni alkotása. Remélhetőleg ezek is még hosszú évekig szolgálhatják az utókor tisztelgő megemlékezését, és ennek érdekében nemcsak megkapják a kellő törődést, hanem méltó helyre is kerülnek... Boldog születésnapot!

DBKL

A Kölcsey-szobor eredeti helye a Bethlen utcán, valamint 2003 óta a Református Főgimnázium kapujában...
Archív fotó: Csobaji Előd / Képzőművészeti Kiadó

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése