Debrecenben
az egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb és leggazdagabb
gyűjtemény 2015 óta a DKV Közlekedéstörténeti Emlékszobában
csodálható meg. Ez az ország első állandó kiállítása, ami
a helyi közösségi közlekedést mutatja be.
A létesítmény nagy méretű, működő terepasztalát Krajcsír József készítette 2018-ban. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
A
páratlan kollekcióban már több mint ezer relikvia található a
Salétrom utcai telepen: minden, ami trolibuszokkal, továbbá tujákkal no és természetesen autóbuszokkal kapcsolatos. Ezeket a tárgyakat mintegy ötven
elhivatott és az értékek megőrzését fontosnak tartó – régi
és mai – DKV-s munkatárs bocsátotta a múzeum rendelkezésére
díjmentesen. A legtöbbjük azonban Gara Kálmáné, aki
nyugdíjasként gondozza, irányítja az intézményt, sőt a nosztalgiavillamosokat is vezeti.
A látogatók az emlékparkot is megtekinthetik, és a remízbe is bepillanthatnak. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
A zömmel a debreceni tömegközlekedés csaknem 140 évét reprezentáló emlékszoba
hétköznap délelőttökön, ingyen fogadja a vendégeket. Előzetes bejelentkezés alapján azonban hétvégén és
nyitva tartási időn túl is megtekinthető a pazar anyag. Aki pedig kedvet kap kilátogatni, az elsőként az 1944. június 2-iszőnyegbombázás itteni áldozatainak emlékművéhez ér, majd az
új remíz és a matuzsá-lemeket felvonultató skanzen mellett visz
el az út.
Jegy-, menetrend-, térkép- és táblaritkaságok is helyet kaptak a vitrinekben és a tablókon. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
A
múzeumot a szépen rendbe tett, egykori asztalosműhelyben rendezték
be. Ott pedig aztán van minden, mi szem-szájnak ingere! Jegy-,
menetrend-, térkép- és táblagyűjtemények, korhű egyenruhák,
komplett iroda, megannyi archív fotó, képeslapok és sok-sok
makett, tömegközlekedéssel kapcsolatos eszköz (lyukasztó, vezetőcsizma stb.) is.
Gara Kálmán, a DKV Közlekedéstörténeti Emlékszoba létrehozója és vezetője. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
Mindezt ráadásul annyira páratlanul gazdag és szemléletes módon tették közzé, hogy a lélegzetelállító vitrinek és tablók alapos felfedezése
reménytelen vállalkozás egy alkalommal. De ez nem is baj, hiszen ha egyszer ellátogattak ide, utána már kicsik s nagyok úgyis visszavágynak... DBKL
Az egyedülálló gyűjtemény a Salétrom utcai telepen csodálható meg díjtalanul. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése