![]() |
Szovjetek a városháza elé temetett társuk sírjánál. Fotó: Db. Városi Tanács, 1969. |
Debrecenben 1944. október 19-én vették át a hatalmat a szovjet csapatok, s ezzel véget ért a II. világháború a cívisvárosban, mely a júniusban megkezdett bombázások miatt, valamint az októberi nagy harckocsiütközet következtében is romokban hevert.
![]() |
Német harckocsik a Kistemplomnál |
Megkezdődött az újjáépítés, decemberben itt alakult meg az ideiglenes kormány, majd a hadifoglyok is hazatérhettek (őket a Pavilonlaktanyában fogadták).
A most megosztott fotóinkat a korszakot bemutató kiadványokból válogattuk. (A galéria a képre kattintva is megnyitható...)
![]() |
Szovjet harckocsik a főutcán, a városháza előtt |
Forrásműveink címei: Új Debrecen született; Korok, emberek; Hajdú–Bihar; Debrecen megpróbáltatásai; Debreceni október (Király Ferenc, MSZMP, 1969).
Az Új Debrecen született című album (1969) a kor szellemének megfelelően az alábbi módon fogalmaz:
![]() |
Szovjetek fogadása, újjáépítés, hadifoglyok köszöntése, Deák utca |
„Amikor Debrecen város 1944. október 19-én – a diadalmas Vörös hadsereg 2. Ukrán Hadseregcsoportjának a fasisztákkal vívott kemény harcai után – felszabadult, e város lakói közül senki se gondolta, hogy a nagy alföldi metropolisz hamarosan az ország fővárosa és bölcsője lesz az új Magyarországnak.”
„A cívisváros – mint a többi háború sújtotta település – romokban hevert, az élet alig-alig pislákolt, a lakosság egyötödére csökkent. ... A feltámadáshoz, a rendkívül gyors újjáépítéshez a felszabadult nép friss ereje, lelkesedése, szunnyadó energiáinak felfakadása kellett.”
![]() |
A Simonffy-sarki ikerpalota. Fotó: Aszmann Ferenc |
„A cívisváros – mint a többi háború sújtotta település – romokban hevert, az élet alig-alig pislákolt, a lakosság egyötödére csökkent. ... A feltámadáshoz, a rendkívül gyors újjáépítéshez a felszabadult nép friss ereje, lelkesedése, szunnyadó energiáinak felfakadása kellett.”
![]() |
Az Ispotály-templom romjai |
A korabeli háborús felvételeken a szétbombázott Deák és Hunyadi utcák is feltárulnak:
![]() |
A Hunyadi és a Deák utca. Fotó: Db. Városi Tanács, 1969 |
Kapcsolódó összeállításaink:
- A Bocskai-szabadságharc
- Az 1849-es debreceni csata
- A honvédtemető
- A 39-esek emlékműve
- A Pavilonlaktanya
- A 2. honvéd huszárezred kaszárnyája
- A Kassai úti Vilmos Huszárlaktanya
- Debreceniek az I. világháborúban
- Az 1944-es bombázások
- A nagy tankcsata
- 1956 november 4.
- Az egri vár védőinek diadala
- A 39-esek emlékműve
- A 3-as gyalogezred szobra
- Az orosz hadifogoly-temető
- A felszabadulási emlékmű
![]() |
Propagandisztikus felvétel a felszabadítókról |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése