Keresés ebben a blogban

2025. november 11., kedd

A Kassai úti Vilmos Huszárlaktanya 125 éves története


A Debreceni Egyetem Kassai Úti Campusának épületegyüttese eredetileg nem oktatási célokat szolgált, hanem a Vimos Huszárlaktanyának épült immár 125 esztendővel ezelőtt.

Az egyik pavilon napjainkban. Fotó© Debreceni Képeslapok

Megyeri-Pálffy Zoltán leírása szerint a munkálatok 1898 őszén kezdődtek, és 1899 végéig tartottak. Az építkezés költségeit a város állta, amelyhez ún. nagykölcsönt vett fel.

A képeslapot Vértesi Ferencnek köszönjük!

„A lovassági laktanya főbejáratát a Hadházi (ország)útra, a mai Kassai útra nyitották meg, s erre a tengelyre szimmetrikusan helyezkedtek el az épületek jobbra, illetve balra egyaránt. A főtengelyben az ún. törzsépület helyezkedett el, amelyet korabeli képeslapokon Tiszti kaszinóként is neveztek.”

A képeslapot V. Pákozdi Zoltán Károlynak köszönjük!

Megtudható a leírásból az is, hogy az alakulótér törzsépülettel átelleni oldalán helyezkedtek el a lovardák. „A Vilmos huszárlaktanyában két-két nyitott, valamint fedett lovardát építettek. A fedett lovardák között a földszintes markotányos- és fürdőépület állt.” Ez ma az Egyetem Kancelláriájának III. sz. épülete (amit a Campuson csak laposnak hívnak). A lovardák közül egy maradt meg, és felújítva, átépítve egyebek között szórakozó-, konferencia és kulturális helyként működik. 

Az egykori kaszinóépület. Fotó© Debreceni Képeslapok

II. világháború után a laktanya neve Bocskai-könyvtár cikke szerint Gábor Áron volt, s a szovjetek az 1950-es években vették birtokukba a műemlék jellegű épületeit. Ma a Debreceni Egyetem intézményei találhatók itt. Velük szemközt pedig a régi szép tisztviselőtelep terül el, amit itt mutattunk be.

A képeslapot Vértesi Ferencnek köszönjük!

A campuson működik a jogi és államtudományi kar, a népegészségügyi kar, valamint könyvtár, diákszállók és a Lovarda is. A mindezek között elterülő – Zöld hullám nevű – parkot 2012-ben adták át, akárcsak az informatikai kar épületét.

Egykori kapuszolgálati épület. Fotó© Debreceni Képeslapok

Nem mellékes adalék még, hogy a Laktanya előtti úton, a Hadházin (Szabadság útján) járt a legendás hatos villamos 1911. március 16. és 1971. május 31. között. A kaszárnya mellett, a mai Főnix Aréna helyén pedig a felejthetetlen kisfürdő és a Szikla Presszó szolgálta a kikapcsolódni vágyókat.

A Zöld hullám park. Fotó© Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése