Keresés ebben a blogban

2026. augusztus 13., csütörtök

A dollárházi Csemege és Ezermester a Csapón


Debrecenben a Csapó utca 6–8. szám alatti Dollárháznak nemcsak az egykori lakásvásárlási megoldásai, hanem a lenti hajdani üzletei is legendásak. Ezek közül az ezermester- és úttörőbolt 1971. szeptember 15-én nyílt meg. (Fotók: Fortepan, HB Napló.)


Hamarosan, 1971. november 3-án a (139-es számú) Debreceni Csemege ABC-áruházat is átadták a közönségnek. A HB Napló korabeli tudósítása szerint különleges italok, saját készítményű hidegkonyhai és cukrászati termékek voltak beszerezhetők ott a hagyományos élelmiszeráruk mellett.


Az üzlet dolgozói azzal is hozzá kívántak járulni a város lakosságának jobb ellátásához, kiszolgálásához, hogy a heti, kétheti, valamint az egész havi élelmiszer-szükségletüket itt bevásárló vevők csomagjait díjtalanul házhoz szállították.


Ugyanezen a napon, a szomszédos 4. szám alatti (már nem dollárházi) épületrészben nyílt meg a HBM Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat új gyermekruházati üzlete, a Gabi, ahol a sajtóhír szerint nagy volt a választék pl. bakfisbundákból, bakfiskabátokból, szoknyákból és ruhákból is. A gyermekruhabolt mellett aztán 1971. december 10-én egy másik legendás hely, a Turmix Bár is kitárta ajtaját a vendégek előtt. Ez némileg máshogy, de napjainkban is működik, és a Csemege helyén is kereskedés található.


Legutóbbi kereskedelmi-vendéglátói múltidézéseink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése