Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csemege. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csemege. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 3., kedd

A dollárházi Csemege és Ezermester a Csapón


Debrecenben a Csapó utca 6–8. szám alatti Dollárháznak nemcsak az egykori lakásvásárlási megoldásai, hanem a lenti hajdani üzletei is legendásak. Ezek közül az ezermester- és úttörőbolt 1971. szeptember 15-én nyílt meg. (Fotók: Fortepan, HB Napló.)


Hamarosan, 1971. november 3-án a (139-es számú) Debreceni Csemege ABC-áruházat is átadták a közönségnek. A HB Napló korabeli tudósítása szerint különleges italok, saját készítményű hidegkonyhai és cukrászati termékek voltak beszerezhetők ott a hagyományos élelmiszeráruk mellett.


Az üzlet dolgozói azzal is hozzá kívántak járulni a város lakosságának jobb ellátásához, kiszolgálásához, hogy a heti, kétheti, valamint az egész havi élelmiszer-szükségletüket itt bevásárló vevők csomagjait díjtalanul házhoz szállították. Emlékezetes az is, hogy ebben a boltban is még kint sorakoztak a mák-, dió- és kávédaráló gépek, amikkel a vásárlók a kedvük szerint őrölhették meg a finomságaikat. E masinák miatt ebben a boltban is általában finom illatok terjengtek.


Ugyanezen a napon, a szomszédos 4. szám alatti (már nem dollárházi) épületrészben nyílt meg a HBM Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat új gyermekruházati üzlete, a Gabi, ahol a sajtóhír szerint nagy volt a választék pl. bakfisbundákból, bakfiskabátokból, szoknyákból és ruhákból is. A gyermekruhabolt mellett aztán 1971. december 10-én egy másik legendás hely, a Turmix Bár is kitárta ajtaját a vendégek előtt. Ez némileg máshogy, de napjainkban is működik, és a Csemege helyén is kereskedés található.


További kereskedelmi-vendéglátói múltidézéseink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2025. január 12., vasárnap

A Csapó utcai Dollárház környéke a '70-es években



Debrecen egyik leginkább megváltozott részéről, a Csapó utcáról lapozgathatók elgondolkodtató képek a mostani múltidézésünkben. Az első fotónk 1972. augusztus 8-án készült, és a Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege archívumában található, az alábbiakban következők pedig a Fortepan kollekciójában. A galéria a képre kattintva is megnyitható.

A Dollárház előtti idők. Fotó: Fortepan, 1954

Az első fotón az 1970-ben épült „Dollárház” Csemege-üzlete felőli portál látható korabeli autókkal, a másodikon a Dollárház előtti utcakép, aztán pedig a szintén nagyot változott Tóthfalusi téri sarok. A későbbi virágpiac emléke itt idézhető fel sok szép régi képpel.

A Dollárház 1975-ben. Fotó: Bojár Sándor

A mai Dósa nádor téren akkoriban autóvásárokat is rendeztek, a szomszédos Rózsa utcában pedig taxiállomás volt. Ennek flottájáról is máris látható egy pazar kép!

Autóvásár a Tóthfalusin. Fotó: Csőke József, 1976

Rózsa utca, 1975. Fotó: Bojár Sándor

A Csapó utca elején, a főutcai Alföldi-palotában OTP-fiók is működött, a főhomlokzatát pedig a takarékpénztári szolgáltatásokat népszerűsítő neonreklám hálózta be.

Az Alföldi-palota a főutcán. Fotó: Bencze László, 1974

A pénzintézet mellett gyermekcipőbolt is várta a betérőket az Alföldi földszintjén.

Élet a Csapó-sarkon. Fotó: Lencse Zoltán, 1973

Balra is ki lehetett kanyarodni. Fotó: Bencze László, 1976

A következő kordokumentum-értékű képeken visszatérünk a Csapó utcára, és tovább haladunk rajta.

Dollárházi jelenet 1974-ből. Fotó: Szalay Zoltán

Egy másik szuper életkép. Fotó: Szalay Zoltán, 1974

A Burgundia utca utáni Csapó-részen üzemelt Csiszár Ernő legendás papír- és írószer-kereskedése, ahol töltőtollakat is javítottak. Sokan emlékeznek még a bolt frappáns szlogenjére is, akárcsak az utána következő fotó alapján felidézhető babaklinikára.

A Csiszár-féle üzlet és szerviz. Fotó: Bojár Sándor, 1970

A Kölcsey-sarok 1974-ben. Fotó: Szalay Zoltán

A Fortepen-kollekcióban a régi kisházas Csapó utca panelépítés miatti átalakuló arcán is szomorkodhatunk, s közben például az ufólámpákra is rácsodálkozhatunk.

A régi és a panelházak találkozása. Fotó: Bojár Sándor, 1975

A Csapó utca a volt kanyarnál. Fotó: Bojár Sándor, 1975

Összeállításunk utolsó előtti fotójával a Csapó utca végére, az Árpád téri templom környékére értünk. Végül a Burgundia utcai kereszteződés életét idézzük fel a Vegyipari-szakközépiskolánál.

Pingpongozók az Árpád téren. Fotó: Szalay Zoltán, 1974


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Csapó utca a Burgundia-saroknál. Szalay Zoltán, 1974