A Piac utca a XX. század elején. Mennyi mai épület nem készült még el! Fotó: Fortepan, Magyar Földrajzi Múzeum |
Debrecen legfontosabb útvonala a Nagytemplom és a Nagyállomás között fut. Eredetileg Várad utca volt a neve, 1990 óta pedig Piac utca.
A Piac utca, napjainkban. Fotó: Vass Attila Tamás Nagyobb képért kattints! |
A
cívisváros főutcája 1915 és '45 között Ferencz József nevét
viselte, majd a rendszerváltásig a Vörös Hadsereg útja volt a
hivatalos titulusa. Az első emlí-tését egy 1527-es végrendelet-ben fedezte fel Zoltai Lajos poli-hisztorunk. Báthori István fejedelem 1582-ben írta elő,
hogy itt kell megtartani a vásárokat – melyeken egyéb-ként
külföldi (például görög) árusok is nagy számban vettek részt.
Az utcát az 1880-as évek elején ültették be négy fasorral, s ezek a szép növények és az alájuk kihelyezett padok egészen az 1960-as évek közepéig szolgálták a korzózókat. A Piac utca valóban a város főütőere. Rajta terül el a nagyrendezvényeknek helyet adó főtér és a sétálóövezet, s itt működik többek között a városháza, az Aranybika, a Kistemplom és a Belvárosi Közösségi Ház is. A két oldalán további történelmi épületek is sorakoznak, melyek egyebek mellett a Tisza, a Sesztina, az Andaházi–Szilágyi, a Podmaniczky, a Rickl, a Csanak és a Killer nevet viselik...

A Vörös Hadsereg útja 1963 előtt, a fasorokkal és a Kossuth-sarki kupolával. Fotó: Fényes Tamás / Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése