Keresés ebben a blogban

2023. december 12., kedd

A Rickl- és a Lábasház (1792)

Debrecen két ősi, történelmi épületéhez látogatunk el most a 120 éves és friss fotók révén: a Piac utca 39. szám alá.

Fotók: Ruzicska Gyula. Nagyításért kattints a képre!

Az épületegyüttes elődje a XVI. században készülhetett. A dinasztiaalapító Rickl József Antal (1748–1811), pesti német kereskedő 1789-ben vette meg az itteni boltot, házat és telket. Állítólag kilépte a főutcát, hogy a közepén legyen az üzlete. A hátsó udvarban lévő Lábasház legrégebbi részét is ő építtette 1792-ben. Ennek a mai szerkezete 1850 körül alakult ki, s a gyarmatáru-kereskedést szolgálta ki. Az első udvar után csörlős árumozgató raktárak, lentebb pedig kert és ecetház is volt. Süli-Zakar István könyve szerint a Rickl-ház a Lábasháznak a bővítménye, amit az 1820-as években építtetett Rickl József Zelmos, aki a Török Császárhoz nevű fűszerkereskedést is vezette. A bolt mennyezetén egy cápapreparátum lógott, aminek szájában a segédek és az inasok az irataikat tartották. Napjainkban a szépen felújított helyiségben vendéglő üzemel.


Az ősi kalmár nagymódot hirdette a jellegzetes rézoroszlános tölgyfakapu is, ugyanakkor a patinás ház Szabó Magda „Régimódi történet”-ének is fontos színhelye. 1848 telén Petőfi itt cserélt kardot Rickl József nemzetőr főhadnaggyal. Az ereklyét a cári orosz megszálláskor a csatornában rejtegették, de aztán a II. világháborúban nyoma veszett. A Rickl-kereskedés 1913-ban szűnt meg, majd az épületet 1951-ben „államosították”. Az itt élő, utolső Rickl-családtagot, Dax Matildot a mosókonyhába száműzték. Napjainkban a műemléki védettségű Lábasház sok évig üres, kiadó/eladó volt. Jó 30 éve a SZÜV Lícium Rt. újíttatta fel, s működött benne. Mára új tulajdonosa van, aki szépen rendbe tette, és vendéglátóhelyet alakított ki benne. A cikkünkben és az alábbi galériánkban bemutatott fotókat és az ingatlan történetét Süli-Zakar István dolgozta fel a cég által kiadott 1990-es, szép könyvben. Fotók: Archív, Hapák József, Ruzicska Gyula, Debreceni Képeslapok.



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A felújított Lábasház a Rickl-ház felől, napjainkban. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése