Keresés ebben a blogban

2023. január 19., csütörtök

A „Légy jó mindhalálig” Debrecene


A Debrecenben játszódó történetek talán leghíresebbike a Légy jó mindhalálig című, 1920-ban megjelent regény, amelyet Móricz Zsigmond írt. A szerző az 1800-as évek legvégén a Református Kollégium diákja volt, és az annak során szerzett élményeit, megpróbáltatásait meséli el a szép műben.


A könyv sok-sok kiadása közül most az 1965-ösből szemezgetünk, s tesszük ezt azért is, mert nagyszerű illusztrációk gazdagítják (Móra Könyvkiadó). A csodás rajzokat, akvarelleket Reich Károly készítette, aki mások mellett a debreceni illetőségű Haranghy Jenőnek is a tanítványa volt.

A Csokonai Színház a XIX. század végén. Rajzok, festmények: Reich Károly

A művész a könyvben értelemszerűen a legtöbbször a Református Kollégiumot és a benne játszódó jeleneteket ábrázolta, de az alkotásainak köszönhetőn rácsodálkozhatunk például a Kálvin téri Emlékkertre (lásd legfelül), a Csokonai Színházra és az alább látható, régi Batthyány utcára is.


Mindezek mellett természetesen a Nagytemplom és a mai Kossuth tér elődje is megjelenik a megannyi alkotás soraiban. És ugyanakkor az Oratórium is felismerhető a gyönyörű képek között...


A könyvet 1936-ban és 1960-ban is megfilmesítették. Az utóbbi során a Cserepes utca egyik háza is forgatási helyszín volt. Ennek a lebontott kis épületnek a szomorú története olvasóink visszaemlékezései alapján ebben az összeállításunkban ismerhető meg, sok fotóval. DBKL

Nyilas Misiék a Református Kollégium Oratóriumában. Rajzok, festmények: Reich Károly


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése