Keresés ebben a blogban

2020. augusztus 16., vasárnap

A Dósa nádor téri korzó


Debrecenben újabb mérföldkövéhez érkezett a 20 éve megkezdett korzóépítési fejlesztéssorozat. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Ezúttal, 2020. augusztus 15-én a Dósa nádor téren és a zenepalotáig tartó, kapcsolódó Csapó utcai szakaszon kialakított sétálóövezeti részeket adták át. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Az eredetileg Dégenfeld tér nevű, és kenyér- és mást árusító piacterületként szolgáló helyet immár nem használhatják gépjárművek. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A váltakozó sugárformájú és -magasságú szökőkút 2020. augusztus 16-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Készültek többek között ágyások, ülőhelyek, valamint egy este világító, trükkös szökőkút is, ami máris a gyerekek kedvence lett. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A virágpiac visszakerült a Csapó utcára, de merőben más külsőségek és körülmények közé. A megnövelt korzón pedig immár el lehet sétálni a Burgundia utcáig. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A Dósa nádor téren egyelőre még áll a volt Köjál-épület, de az árkádját lefalazták, hogy ne legyen megint ürítőzug. A lépcsőit ötletesen meghagyták, így azokra is le lehet ülni. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A korábbi fák mellé piklis növényeket is telepítettek. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az átadás után három nappal a Szent István-szobor talapzata is megérkezett. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A 2020. augusztus 15-i avatónapon egy büfékocsi is beállt az épületben működő szórakozóhely elé. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Abban a kis házban nem mellesleg anno a Debrecennagyváradi Értesítő című lap szerkesztősége működött. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A 2020. augusztus 20-án felavatott Szent István-szobor. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Debrecennagyváradi Értesítő című lap szerkesztőségének Ady Endre is dolgozott. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A sok szürke burkolókő, a műzlicsészére emlékeztető növénytartók és a ferde villanyoszlopok még elég szokatlanok...

Töretlen szimpátia a szökőkút iránt, 2020. augusztus 18-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok 

...remélhetőleg azonban sokaknak sikerül megbarátkozniuk velük. Összeállításunk a Dósa nádor téren felállított Szent István-szoborról sok képpel: idelátogatva lapozgathatóFotók: © Debreceni Képeslapok

Az első kitelepülő a Wolff-palota mellett. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A Dósa nádor téri szökőkút 2020. augusztus 16-án. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Dósa nádor téri növényszigetek. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése