 |
A Piac utca 59. szám alatt pusztuló, szecessziós Steinfeld-házat (1908) özv. Steinfeld Mihályné Holitscher Lujza megbízásából a ,,Bloch és Holitscher" tervezte. Fotók:
©
Debreceni
Képeslapok
|
Debrecenben,
ezen a csodákkal teli helyen az is megtörtént egyszer, hogy két
ember, férfi és nő a város nagy műveinek köszönhetően
ismerkedett össze: Ady Endre, a Bloch és Holitscher, Némethy
László, Petz Samu, Sajó István, valamint Szabó Magda és Tóásó
Pál révén is.
 |
Az évek óta üres és egyre romosabb bérház mezőgazdasági témájú
domborműveit Tóth András szobrászművész készítette |
Mindketten
érdeklődtek az irodalom és a helytörténet iránt, s eljártak
ilyen programokra. Idővel, ha olykor találkoztak, már egyre
mélyebben beszélgettek. Először a Piac utcai Steinfeld-ház
állapota és aggasztó sorsa késztette őket erre, aztán meg
például a Kistemplomról, a Wolff-palotáról és az itt-ott
megbújó kőangyalokról is diskuráltak.
–
Elbűvöltek
a történetei, amelyeket a neves őseiről, a szerteágazó
családjáról és a saját életéről mondott nekem – idézte föl
a nő. – Arra vágytam, hogy máskor is hallhassam a bizsergető
szavait, mivel gyönyörűséggel töltöttek el, és sok újat
tanultam belőlük.
–
Néztük
a tavaszodó főtéri korzót a csoporttal, amelyben ő is ott volt.
Akkor még ,,csak” a haja szépsége és a különleges arcvonásai
ragadtak meg. Közös ismerősünk azonban azt is elkotyogta, hogy
grafikákat készít, így aztán kíváncsiságból megnéztem, mik
azok.
A
nőt lenyűgözte, hogy nagyon míves, finom gondolatok szövik át a
férfi műveit, ezáltal pedig ismeretforrásként és esztétikai
élményként is kellemesen hatottak rá.
Később
egy Múzeumok éjszakáján találkoztak. A Baltazár tér
tábortüzes, mámoros forgatagában lépdelve a nő örömmel
állapította meg immár azt is, hogy a férfinak igencsak sziporkázó
a humora.
–
A
Föld napján ismét úgy hozta az élet, hogy ugyanarra a nagyerdei
túrára mentünk. Azon kaptam magam, hogy ő sokkal jobban érdekel,
mint mondjuk a téltemető virágzása – derült fel a nő arca. –
Pedig csak annyit tudtam róla, hogy szép a haja és a rajzai, és
megnevettet a szóvicceivel. Ám közben az is kiderült, hogy nagyon
tájékozott, és Debrecenről is sok mindent ismer. Sajnáltam, hogy
el kellett köszönnünk egymástól.
Összefutottak
a Csapó utcai Könyvutcában is (élvezetes terefere lett belőle),
majd egy váratlan közös munkán megint együtt lehettek. Nem sok
idejük volt, de amíg átértek a Csokonai Színháztól a
városházáig, a nő boldogan konstatálta, hogy mennyire kedves és
jószívű a férfi.
Dicsérte is őt, hogy milyen gyönyörű és
csinos – melyet az alkalomra viselt ruhája is fokozott –, és
kellemes a hangja, amit nagyon szeret hallgatni. Ezek alapján már egyáltalán nem
meglepő tehát, hogy végül, akarva-akaratlanul, a nagy áttörés is elérkezett.
 |
| Ezt a gyönyörű képeslapot Zoltán Karoly Pákozdi töltötte fel a Debreceni Képeslapok idővonalára. Köszönjük! |
–
Hirtelen
elkezdtem teljes lényében csodálni, tisztelni őt – mondta
halkan, de határozottan a nő, láthatóan szaporább szívveréssel.
– Vártam, hívtam, legyen ott ő is, ha én juthattam be
valamelyik különleges helyre vagy emberekhez. Szerettem volna
viszonozni mindazt, amit adott.
A
férfitől könyveket is kapott, és amikor számára ismeretlen
helyről beszélt, mint a régi, tornyos villájuk és a muzeális
ritkaságaik, a nő izgatottan indult máris, hogy felfedezze azokat.
Ha pedig neki volt valami érdekessége, mint a Piac és Eötvös utcai kapuhangyák vagy a 130 éves graffitik a Verestemplomon, akkor
azokról fotókat készített a férfinek.
– Hálás vagyok a sorsnak és a közös érdeklődésünknek, hogy megismerhettem őt. Az utóbbi időszak egyik legszebb estéjét köszönhetem neki, pedig még csak meg se érintettük egymást – mosolygott az égiekre a nő.
Mint később kiderült, ez az együttlétük nemcsak a legszebb volt a
sötétségbe burkolózott, széchenyikerti kis utcában, hanem az
utolsó is. Az újkerti művházban vettek részt egy előadáson, s
utána még órákig beszélgettek a meleg kora őszi éjjelen.
Szecessziós mintákról, Árpád téri templomról,
porcelánrestaurálásról, lekerekített sarkú lakáshelyiségekről,
az eltűnő régi belvárosról, tragikus sorsú ismerősökről,
Tankcsapdáról..., és képzeletben a Kölcsey Központ teraszáról
is körbenéztek.
–
Sokat
gondolok rá, hiszen új barátra leltem benne, s bármerre járok,
szinte mindenről ő jut eszembe... S hogy miért nem történt ennél
több? Erre is van válasz: komoly kapcsolatban él, a felesége nagyon szép és
okos – sóhajtott a nő.
 |
| Gyönyörű korabeli képeslap az újonnan elkészült Steinfeld-házról, amikor még kisvonat közlekedett a főutcán |
Megy
egyedül is azonban, magányosan akár, mint az elhagyott, romos
Steinfeld-ház a Piac utcán. S ha szomorú lenne, hát bolyong a Nagyerdőben, a szemek elől rejtve. Ahogy a kis angyalka törött szobra
üldögél a belvárosi Sajó-ház udvarában.
 |
| A belvárosi épületsor egyik udvarában rejtőző, kis törött angyalszobor. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
–
Megmozdult
a rozsdás kapu az én fájó szívemen is, lehet – vallotta meg
könnyes szemmel a nő. – De azt teszem, amit tennem kell. A
barátságunkért, Debrecen közös szeretetéért.
 |
| Még egy gyönyörű korabeli képeslap az újonnan elkészült Steinfeld-házról, amikor még kisvonat közlekedett a főutcán |
 |
| S végül visszatértünk a Piac utca 59. szám alatti Steinfeld-házhoz, mely évek óta lakatlan és egyre romosabb, ám az öreg fémkapuja csak megrezzen azért valamitől olykor-olykor...Fotók: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk
a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
a Debreceni
Képeslapok fotóit
és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor
az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga
után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
 |
| Omlásveszély miatt 2020 április közepére dekorált ponyva került az épületre. Fotók: © Debreceni Képeslapok |
