Debrecen mai futballarénája helyén egy igazi sportlétesítmény állt, amit az 1934. június 3. és 10. közötti országos versennyel avattak föl. Ez volt hazánk első földsánc-stadionja, az építésében pedig jelentős számú „ínségmunkaerő” vett részt.
 |
A Dienes-szakközépiskola kocsija és csoportja a Nagyerdei Stadionban, az 1970-es virágkarneválon. F. k.: Király Julianna |
A stadion bontása akkor fejeződött be, amikor éppen betölthette volna a nyolcvanadik évét.
 |
Az újonnan elkészült sportkomplexum látképei. A létesítmény mindvégig szervesen beleilleszkedett a Nagyerdőbe, pedig 20 ezer férőhelyes volt. A képeslapmásolatot Vekerdi Károly osztotta meg az olvasóinkkal, köszönjük! |
Ebben az összeállításban nemcsak a régi stadionról mutatunk be néhány fotót, hanem mellettük természetesen az új aréna építéséről és kész látványáról is található itt pár felvétel. A galéria a képre kattintva is megnyitható.
A cívisváros akkor korszerűnek számított stadionjának fő
tervezője Sajó István és Borsos József volt. Munkájuk
jellegzetessége a két maratoni kapu is, amiket – szintén egyedi
módon – debreceni klinkertégla burkolt.
Az 1980–90-es évektől egyre kevesebbet költöttek a komplexum állagmegóvására és felújítására (miként például a csónakázóra és a strandra is), és emiatt fokozatosan lepusztult ez a hajdani, szép sportfellegvár.
Hosszas agónia után, 2013. január 29-én kezdődött meg a régi stadion bontása, míg a Bordás Péter által tervezett, új futballstadiont 2014. május 1-jén adták át. Az építkezést hivatalosan rekonstrukciónak nevezik, mivel nem rombolták le teljesen („csak” kb. 99 százalékban) a régi helyet.
Sajó István 65 éves korában, 1961. március 11-én hunyt el. Éppen az általa tervezett Nagyerdei Stadionban nézett futballmeccset, amikor sajnos infarktust kapott... DBKL
 |
A 2014. május 10-i avatáson az Újpestet fogadta a DVSC, és 3–1-re nyert. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk
a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
a Debreceni
Képeslapok fotóit
és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor
az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga
után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
 |
Vissza a régmúltba: az 1967-es virágkarnevál egy kedves jelenete a maratoni kapunál. F. k.: Berczi Ferencné |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése