A Debrecen újkerti és akadémiakerti területéről készített friss panorámaképeit bocsátotta Kedves Olvasónk, Oláh Róbert a Debreceni Képeslapok rendelkezésére. E felvételei közül válogatva, elsőként a Böszörményi út és a Békessy Béla utca találkozásának területére csodálkozhatunk rá.
Az Új- és az Akadémiakert közt. Fotók: © Oláh Róbert |
Balról újkerti lakótelepi 14 emeletesek láthatók, jobbról az agrártudományi centrum, középen pedig az a bekerített zöldterület, amit évtizedek óta próbálnak valamiképpen hasznosítani, s most is hirdetik. Az alábbi fotón a gazdaságtudományi kar épületegyüttese és a teniszcsarnok is felfedezhető.
Háttérben a teniszcsarnok. Fotók: © Oláh Róbert |
A következőkben eltekintünk a józsai városrész irányába, elősejlik a Megtestesülés katolikus templom is a 14 emeletesek mellett, majd a tömbbelső egy érdekes jelenetével zárjuk az összeállítást.
Oláh Róbert fotó-összeállításai:
- Kossuth utcai Balogh-ház
- Petőfi téri kamarapalota
- Piac utcai Alföldi-palota
- A Szent Anna Székesegyház környéke
- Füredi út, Bethlen utca, Libakert
- A Sumen, Klaipeda, Burgundia utca a magasból
- A 24 emeletes lakóház és környéke
- A debreceni harcmező és orosz temető
- Hármashegyaljai panorámaképek
- A csodás Kálvin tér panorámaképei
- A Refi, Hilton és környékük a magasból
- A Dobozi lakótelepi ufó és a belváros díszes tornyai
- Az Újkert angol típusú házai
- Az Újkerti lakótelep a novemberi sejtelmes ködben
Jobbra a templom. Fotók: © Oláh Róbert |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése