![]() |
| Az eredeti torony |
A cikk szerint egy század karhatalmista és negyven honvéd érkezett a helyszínre, és önként jelentkezett dolgozókkal együtt derekasan segítették a tűzoltók munkáját. A karhatalmisták és honvédek egy része a lakók ingóságainak mentéséhez kezdett. Riasztották a püspökladányi, berettyóújfalui, hajdúnánási tűzoltókat, és segítség érkezett egy szovjet alakulattól is, azonban ezek beavatkozására már nem volt szükség, mert a nagy szél ellenére is egy órai megfeszített munkával lokalizálták a tüzet. A hatóságok vezetői bizottságot alakítottak a tűz okának és a károk megállapítására. Eddig megállapították, hogy a IV. emeleti 5. számú manzárdlakásban egy hatéves kislány hívta fel szülei figyelmét a lakásban szállongó füstre. Ezután értesítették a hatóságokat. A tűz lokalizálása után azt is megállapították: a tüzet minden valószínűség szerint az okozta, hogy a manzárdlakáshoz épített kéményben eternitcső vezetett a szabadba, s az eternitcsőhöz hozzá volt építve a nádköteg, amely az izzó csőtől meggyulladhatott. Egyébként az egyik helyiségben – ahol a kémény is volt – 2 és fél méter hosszú, habarccsal borított eternitcső vezette a füstöt a tűzfal melletti kivezető kéménybe, s ez az eternitcső repedt volt, a hasadáson kipattanó szikra is lángra lobbanthatta a mennyezetet borító nádréteget.
A tűz következtében a kupolával együtt a tetőszerkezet leégett, s a negyedik emeleten kilenc, a harmadik emeleten pedig – beázás következtében – három lakás lakhatatlanná vált. Azonnal intézkedés történt a hajléktalanokká vált családok ideiglenes elhelyezésére. A helyreállítási munkálatokat már vasárnap megkezdték, s előreláthatólag rövid időn belül hat lakásba visszaköltözhetnek, míg a másik hatba csak a teljes helyreállításkor lehet újra beköltözni. A hatóságok tovább folytatják a vizsgálatot a károk felmérése céljából, s annak megállapítása végett, hogy nem játszott-e közre a tűzkitörésében építési hiba – emelte ki a HB Napló.
![]() |
| Az 1964-ben leégett torony. (Fortepan / Hires Tibor) |
Kapcsolódó múltidézéseink:
![]() |
| Az épület mai arca. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése