Keresés ebben a blogban

2023. december 7., csütörtök

A 120 éve nyílt Vértessy-téglagyár újjászülető kúriája első szabadstrandunk emlékeivel, friss és régi képeken


Debrecenben több évtizedes hányattatás után végre újjászülethet a Tégláskertben az a romantikus stílusú ház, amit az 1800-as évek első felében építtetett egy bizonyos Somogyi Gábor. Az utókor az épületet a későbbi neves tulajdonosa révén Vértessy-kastélyként, Vértessy-kúriaként ismeri. Erre a helyre kukkantottunk be 2023. december 6-án – lásd az első és a hetedik felvételünkön.
Mai fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A még tető nélküli, romos Vértessy-kastély túloldala 2021. augusztus 22-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A házról és a vele kapcsolatos eseményekről a család leszármazottja, Vértesi Ferenc osztott meg felbecsülhetetlen értékű kópiákat és leírásokat a 
Debreceni Képeslapok Facebook-oldalánMint megtudtuk, a névadó Vértessy-féle vállalkozás téglagyára 1903-tól 1938-ig Balogh és Vértessy Téglagyár néven működött.

A Vértessy-strand és a Vértessy-téglagyár egy részlete az 1920-as évek elejéről

A Vértessy-strandot (mely Debrecen első szabadstrandjaként nyílt meg 1919 július elején) a téglagyár kubikgödreiből hozták létre. Debrecen első úszóversenyét itt rendezték meg 1919. augusztus 16-án. A fenti fotóhoz fűzött ismertető szerint a parton jobbról zenepavilon, stég, elöl homokos part, míg a strand területét kabinsor zárja. A háttérben a téglagyár épülete kéménnyel, égetőkemencével, téglaszárítóval; a kabinsor mögött karbantartóműhelyek és egyéb gazdasági épületek láthatók.

Az újjászülető Vértessy-kastély homlokzata a Vértesi út felől, 2023. augusztus 11-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A hajdani tó helyén a mai Gázvezeték utca halad át. Ma már nehéz elképzelni, hogy itt egy strand is pompázott, s kabinsorral, öltözővel, tornaszerekkel, zenepavilonnal, stéggel, trambulinnal, büfével és csónakokkal is állt a fürdőzők szolgálatára. Sőt, a befagyott tó télen a korcsolyázóknak szerzett örömet! A strand hozzávetőleg a háborúig üzemelt. A helyről és réges-régi eseményeiről az alábbi galériánkban csodálhatók meg muzeális felvételek:


Nem mellesleg a vállalkozás nemcsak a téglagyárat és a strandot működtette, hanem hulladékszállítási és -kezelési tevékenységet is folytatott. A szemét elhelyezésére szintén a téglagyári kubikgödröket hasznosították. Az alábbi retro fotót a „Volán, ÉPFU, BSZV, ÁFOR és a többiek albuma” című múltidéző oldal közölte a még tetővel fedett épületről és az előtte sorakozó teherautókról:


A kastélyban az államosítás után DIK-lakások voltak, majd pedig évtizedeken át üres hajléktalantanyaként, egyre kifosztottabban pusztult Debrecen déli határában ez a szép kastély.

A még tető nélküli, romos, elhagyott Vértessy-kastély 2021 nyarán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Sajtóhírek szerint a külső-belső renoválás eredményeként az épületben rendezvénytér lesz, és a parkot is rendbe teszik. A tetőépítés mozzanatai itt idézhetők fel a Jánó József mestertől kapott fotókkal.

Az újjászülető Vértessy-kastély 2023. december 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Vértessy-kastély a fénykorában egy szép téli napon, és amilyen évtizedeken át volt... Fotók: Vértesi Ferenc, © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése