Keresés ebben a blogban

2023. december 31., vasárnap

Az 1980 szilveszterén megnyílt debreceni Domus Áruház


Debrecen első nagy bútoráruházát 1980. december 29-én adták át a Hámán Kató útja (mai nevén Füredi út) és a Dózsa György utca sarkán.

Eredeti emblémás ajtófogók az épületen, 2023. december 30-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A 3500 négyzetméter alapterületű létesítményt a Kereskedelmi Tervező Vállalat tervei alapján a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat valósította meg 50 millió forintért. Az üzletházat közösen üzemeltette a Hajdú-Bihar Megyei Vegyesiparcikk-kiskereskedelmi Vállalat és a BÚTORÉRT.

A nyitás pillanatai 1980. december 29-én. Régi fotók: HB Napló

A  mintegy 2500 négyzetméteres eladótérben egyszerre 30 lakószobát és 45 ülőgarnitúrát tudtak bemutatni, így a hazai bútoripar teljes választékának mintegy harmada volt látható. A bútorokon kívül lakásvilágítási eszközöket, szőnyegeket, kerámiákat és lakástextíliákat is árusítottak.

Ízelító a 42 milliós nyitókészletből. Fotó:HBN

A helyszínen hitelügyintézés, szőnyegszegés, függönyvarrás is segítette a vásárlókat, ugyanakkor a bútorok házhoz szállításán kívül az elemes bútorok lakásokon történő összeszerelését is vállalták. Az épület 2007 óta kínai áruházként működik.

Az egyik megmaradt eredeti emblémás ajtófogó 2023. december 30-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

További régi boltjaink történetei:

Az áruház épülete 2023. december 30-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése