Keresés ebben a blogban

2023. december 22., péntek

A hóval borított Pacsirta utca 1940-ben

Debrecenben a Pacsirta utca a Bocskai teret köti össze a Csapó utcával. A most bemutatott festményt a debreceni Medgyessy-kör jubileumi kiállítása tárta a közönség elé a közelmúltban.

Nagy Ferenc 1940-es alkotása a Pacsirta utcáról. Repró: © Debreceni Képeslapok

Az utcában 1800 körül már álltak házak, véglegesen pedig 1822-ben mérték ki a telkeit. Debrecen e helye ugyanakkor arról is nevezetes, hogy itt működött a DMKE (melynek tornya látszik is a képen), valamint az első multiplexünk, a Meteor Mozi is. A szomszédos városrész, a Dobozi-lakótelep szintén híres és sokak által kedvelt. Az erről szóló összeállításunk és sok régi fotó idekattintva csodálható meg

Nagy Ferenc egy másik képének e másolatát Bodrogközy Katona Zsuzsától kaptuk. A festmény az egykori Olajütőt ábrázolja, mely nem messze volt a Pacsirta utcától, a mai Holló László és Olajütő utca között. Köszönjük szépen!

A fenti festményen látható Olajütő egy olyan területe volt a Csapókertnek (a mai Luther utca mellett), ahova a tűzveszélyes olajmalmokat telepítették a XVIII. század végétől. A városrészt idővel ellepték a nincstelenek, és rendezetlen, egészségtelen kalyibákat építettek rá. Ez a dzsumbuj a közeli lakótelepi gyerekeknek is kedvenc kalandterepük volt, s az itteni középkori állapotokat csak a rendszerváltás körüli szanálások és beépítések szüntették meg. Csapókert csodái ebben a képes összeállításunkban tekinthetők meg.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése