Keresés ebben a blogban

2023. december 5., kedd

Ó, azok a hatvanas évek!

Debrecen 1960-as évekbeli arcáról készített üdvözlőkártyák láttán keserédes pillanatokat élhetünk át. Nem lehet betelni velük, pedig csalóka felvételek ezek, hiszen akkoriban se volt fenékig tejfel az élet.


Elég csak rátekinteni a fenti képre, ami az egyik legcsodálatosabb mű abból az időből. Ehhez persze az is kellett, hogy még álljon a négy fasor a Vörös Hadsereg útján, s meglegyen a takarékpalota tornya. A sarki épület ékessége 1963 nyarán égett le másodjára, s már nem építették vissza. Fotó: Fényes.


A debreceni Kossuth tér / Vörös Hadsereg útja látképe a Nagytemplomból, az 1960-as évek oázisával. Sokak kedvence ez a fotó is! – nem véletlenül. Fotó: Bakonyi, 1964.


Az imént dicsért – ma már rég nem létező – park természetesen közelről is megismerhető a fotóművészeknek köszönhetően. A képen a Kossuth tér / Vörös Hadsereg útja pompázik az Aranybika Szállóval és a híres-neves zenélő Zsolnay-szökőkúttal az 1960-as évek végén. Fotó: Horváth.


A korabeli profik a belvárost is bőszen fotózgatták. Ezen a kompozíción is a Vörös Hadsereg útja látható a még rozsdabarna színű Kistemplomnál, az 1970-es évek elején. Fotó: Csobaji Előd


A cívisvárosban alkotó művészek a Nagyerdőbe is mindig kilátogattak. Itt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem főépülete látható – 1964 előtt, a sziklakoszorús szökőkúttal, még medenceszobrok nélkül, de Kádár-címerrel. Turisztikai szempontból is igen sajnálatos, hogy ma már nem világítják meg színes fények esténként a szökőkutat. Fotó: Fényes


Végül egy ma már furcsának ható felvétel. Ezen is az Egyetem téri szökőkút csodálható meg az 1964 előtti időkből, csak éppen az egyetem ablakából. Érdekessége, hogy a medence szintén szobrok nélküli, s a konzervatórium se épült meg. A külső sövénysort még alacsonyra nyírták, a medence körüli tuják között pedig kis gömbbokrok zöldelltek. A megmaradt növényeket 2014 decemberében vágták ki, s a helyükre tiszafákat ültettek. Fotó: Bakonyi Béla

Egy gyöngyszem 1964-ből: Trabi szélvédőmosása az Aranybikánál. Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése