Debrecen 14 éven át volt otthona Kölcsey Ferencnek, aki az itteni Református Kollégiumban tanult, és az intézmény melletti házban lakott. A magyar kultúra január 22-i napja alkalmából a magyar Himnusz költője előtt tisztelgünk a debreceni mai és korábbi emlékhelyei bemutatásával. Nyitóképünket Faragó György készítette 1979-ben a régi művközpontnál, a fotót a Fortepan őrzi.
Íme az 1973-ban lebontott lakóháza a Baltazár Dezső és a Hüvelyes utca sarkán, ahol a Református Kollégiumi tanulóévei alatt élt 1801 és 1814 között. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka
A Wikipédián olvasható életrajza szerint Kölcsey Ferenc költő, politikus stb. Sződemeteren született 1790. augusztus 8-án, és Szatmárcsekén hunyt el 1838. augusztus 24-én. Édesapja, a nemesi származású Kölcsey Péter (aki az álmosdi birtokán gazdálkodott) 1796. augusztus 9-én elhunyt, s ezt követően az édesanyja, Bölöni Ágnes a hatéves Ferencet Debrecenbe küldte tanulni.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című nagy költeményét, amely aztán Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. Ezt a napot 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napjaként.
Kölcsey Ferenc emlékét Debrecenben utca és több szobor, dombormű is őrzi. Szobra a Péterfia utcai Református Főgimnázium előtt, valamint a Kossuth utcán működő Csokonai Színház homlokzatán is van, míg domborműve a Református Kollégiumban.
Az ő nevét viseli Debrecenben a Hunyadi utcai konferencia-központ is, melynek helyén 1978 és 2003 között a Kölcsey művelődési központ állt. Mindemellett szintén Kölcsey nevét viselte a tanítóképző főiskola is, ami a Péterfia utcai Református Főgimnázium palotájában működött.
![]() |
A Református Főgimnázium. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Az álmosdi Kölcsey-ház ma is áll, és múzeumként, kulturális emlékhelyként működik.
![]() |
Az álmosdi Kölcsey-ház. Fotó: HBM Tanács / IPK |
Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése