Keresés ebben a blogban

2024. május 17., péntek

Ma 207 éve született Irinyi János feltaláló zseni, szabadsághős, akinek a nevét debreceni iskola viseli

Debrecen hajdani híres-neves polgárainak egyike Irinyi János. A biztonságos és zajtalanul gyúló foszforos gyufa feltalálója 1817. május 17-én született Albison.

Az Irinyi nevét viselő iskola. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecenben utca, középiskola (a DSZC Irinyi János Technikum, 1952), és dombormű is őrzi az emlékét. A Kossuth utca 51. szám alatt ma is áll az a ház, ahol 1872-től 20 éven át lakott. Ez idő alatt a szomszédos Verestemplom építését és az 1887-es elkészülte utáni tündöklését is megcsodálhatta.

Jobb szélen Irinyi lakóháza. Reprint: Uropath


Irinyi csupán 19 éves volt, amikor már a bécsi Politechnikumban tanult kémiát a híres Meissner professzor növendékeként. Akkor találta fel a biztonságos és zajtalanul gyúló foszforos gyufát.

A Irinyi-suli új szárnya. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ezt úgy alkotta meg, hogy a fehérfoszfort nem kálium-kloráttal, hanem ólom-oxiddal keverte, így alkotva meg a mai gyufa elődjét. A találmányt 60 pengőforintért eladta a bécsi Rómer István kereskedőnek, aki a tömeges gyártása révén nagy vagyonhoz jutott.

Az Irinyi utcai emléktábla. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Irinyi a pénzből külföldön tanult tovább. A következő évben jött haza, s 1839-tól Pesten gyújtógyárat működtetett 1848-ig. 1847-ben a 100 holdas vértesi birtokán gazdálkodott, ahol meghonosította a gépi szántást, vetést, boronálást, s a talajt hamuval és mész-sóval műtrágyázta.

Irinyi János lakóháza. Fotó: © Debreceni Képeslapok

1849-ben a Kossuth-kormány megbízta a nagyváradi lőporgyár és ágyúöntöde vezetésével. Erősen hazafias érzésű nemesként már azelőtt is részt vett a forradalmi mozgalmakban, s állítólag a 12 pontot is ő szövegezte és küldte Pestre.

Az Irinyi-ház emléktáblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

szabadságharc bukása után 1850-ig raboskodott, majd újból Vértesen gazdálkodott. 1863-tól az István Gőzmalom igazgatója volt, ahonnan 65 éves korában ment nyugdíjba.

Az István Gőzmalom látképe. Repró: © Debreceni Képeslapok

Irinyi János Vértesen hunyt el 1895. december 17-én. Ott az általános iskola és egy utca neve, valamint emlékgyűjtemény is tiszteleg a munkássága előtt.

Az Irinyi-suli főhomlokzata. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Irinyi János emléktáblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése