Keresés ebben a blogban

2024. augusztus 19., hétfő

A '76. augusztus 19-én felavatott városi sportcsarnok

Debrecen első sportcsarnoka 1976. augusztus 19-én nyílt meg a Szabadság útján (ma Kassai úton), az akkor még létező kisfürdő szomszédságában. A Kertai László által tervezett épületnek 2 edzőterme, 6 öltözője, 1464 ülőhelye volt, de szertárakkal, büfével, parkolóval és NDK-légszűrővel is felszerelték.


Az átadás napján megrendezett szórakoztató programok részeként egy barátságos mérkőzés erejéig a Debreceni Dózsa férfi kézilabdacsapata is pályára lépett, így egyúttal a 8 mm vastag Graboflex-borítást is tesztelhették Varga Pistáék. A csarnokot azóta már többször korszerűsítették, s ma már a debreceni olimpikon, Hódos Imre nevét viseli. A folytatásban további csarnokinfók, valamint a Kassai út nevezetességeit bemutató múltidéző összeállításaink olvashatók sok fotóval.

A sportcsarnok esti színei. Fotó: © Debreceni Képeslapok




Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése