A debreceni Egri Borozó Borbarát Bár Galéria tulajdonosa, a sokak által kedvelt slambuc- és borszakértő, a karitatív tevékenységei és művészetpártolása révén is ismert Kovács István az államalapítás ünnepe alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Zsigó Róberttől, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárától, miniszterhelyettestől 2025. augusztus 19-én délután, a Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok
![]() |
Kovács István. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
– Ez egy óriási megtiszteltetés, ilyen még soha nem volt az életemben – fogalmazott Kovács István a Debreceni Képeslapok kérdésére. – Friss nyugdíjasként ez a kitüntetés visszajelzés arról is, hogy valamit csak jól csináltam az életemben. A díj átvétele nem jelenti azt, hogy leállok, hanem ugyanúgy megyek tovább, mint eddig, folytatom a karitatív tevékenységeimet, s szervezzük a rendezvényeinket is, amelyek között a terveink szerint egyre nagyobbak, egyre színvonalasabbak és egyre kifinomultabbak is lesznek, és mindezt a Z és az Y generációval karöltve tesszük.
![]() |
Kovács István a kitüntetéssel |
Kovács Istvántól megtudtuk: immár utcafesztivált is rendeznek, a legutóbbi, júniusi programon például csaknem 500 embert tudtak megszólítani, és már a szeptemberi, szakközépiskolásoknak szóló eseményükre készülnek. A kitüntetett nagyon fontosnak érzi, hogy odafigyeléssel, megfelelően szólítsák meg a fiatalokat, hiszen elég nehéz motivációt találni arra, ami őket érdekli. Ez azért is célravezető, mivel általa a generációk közötti „filmszakadás” is megelőzhető.
– Szeretném, ha az utánunk következő generációk is folytatnák a hagyományt, ők is kísérleteznének a slambuc hozzávalóival és ízeivel, hogy megtalálják egy modernebb változatát. Változik az élet, változik a világ, minden változik körülöttünk, ahogyan mi is, csak legfeljebb nem vesszük észre. Ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell, és természetesen tanulnunk is kell, hogy lépést tarthassunk a következő generációkkal – hangsúlyozta a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Kovács István, aki legutóbb például Nyírmártonfalván, Kalocsán és a Debreceni Nyári Egyetemen is tartott karitatív slambucfőzést.
![]() |
Kovács István. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
További portréink sok fotóval:
- A Művész Úr
- A debreceni „Kossuth Lajos”
- Attila
- Gyarmati Olga olimpiai bajnokunk
- Szabó Magda író
- Soós Imre színművész
- Zsindelyné Tüdős Klára
- Balogh Zoltán, a kerekesszékbe kényszerült dzsúdós
- A vonatozás szerelmese, Bányai Sándor
- Tóth Pál idegenvezető
- „A” Kaszanyitzky
- A jobbágyból lett milliomos: Csanak József
- Ady Endre és Kíváncsi Illi szerelme
- A debreceni arany ember – Steinfeld Mihály
- Irinyi János
- Dr. Seres Géza
- A Color együttes
- Varga István, a világválogatott kézilabdázó
- Gara Kálmán közlekedéstörténeti gyűjteménye
- Szegedi Károly, a régi cívisváros rekonstruálója
- A szegények csodaorvosa: Tippai Benő
- A modellből lett katona: Markovics Zita
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése