Keresés ebben a blogban

2024. július 10., szerda

A régi debreceni árnyas Ady park és a kis csobogó

Debrecen két süllyesztett parkjának egyike a mai Ady parkban fogadta a lepihenni vágyókat az Ady-gimnázium (korábban tanítóképző) és a Csokonai Színház közötti területen. Akkoriban ezt a városrészt Liszt térnek is nevezték a közeli Liszt Ferenc utca miatt. A másik süllyesztett parkunk szerencsére még most is meg van, mégpedig a Déri Múzeum előtti térenFotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az 1963-ban átadott park. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A teátrum mögötti, 1959-ben tervezett (és 1973-ban átépített) parkot fák és lugasok övezték, és egy medencés csobogó vize is csörgedezett a cukrászda (eredetileg Művész Espresso) felől.

Az átadás napján. Fotó: Méliusz-könyvtár

A hajdani, szintén kedvelt presszó szomszédságában megbújó teret övező fákat 10 éve vágták ki, majd megszüntették a medencés szökőkutat, elvitték a fém gombaelemeket (kis harangokat). Ugyanakkor másféle és kevesebb padot tettek ki, és meglepő módon feltöltötték, végül lekövezték a helyet.

A tér 2014-ben és előtte. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az Ady park névre keresztelt városrészben új, világító csobogót állítottak fel, és 2016-ban itt helyezték el a fiatal Ady Endrét ábrázoló szobrot, melyet Győrfi Ádám készített. A következő esztendőben a színészház közelébe került a cívisváros első utcai könyvszekrénye.

A régi és az új tér. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Következő emlékképeinken a fent emlegetett Művész Espressot is megidézzük, végül pedig a közeli Csapó utca szintén átépített virágpiacára látogatunk, ahol a kedvelt nyomóskút is működött.

A Művész Espresso. Fotók: Fortepan / Bauer Sándor, 1959


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A régi virágpiac. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése