Keresés ebben a blogban

2025. április 27., vasárnap

A Hosszúpályi úti népművészeti alkotóház

Debrecen remek kiránduló- és művészeti helye volt a Hosszúpályi úti egykori Borsos József-féle iskolaépületben létrehozott alkotóház. Mai fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A ház 2025 húsvétján. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A helyi sajtó 1982 augusztusában adta hírül, hogy népművészeti alkotóház lesz az iskolaépület, amit a városi tanácstól a Kölcsey Művelődési Központ kapott meg. A házat a jövőben átalakítják népművészeti alkotóházzá, ami megfelelően illeszkedik a Vekeri-tó környékén elterülő üdülői komplexumba – fogalmazott a cikk, így folytatva: „A művelődési központ tárgyalkotó stúdiójának mintegy tizenöt tagja jelenleg az országút felőli kerítést készíti. Mint látható, a kerítés faanyagának díszítése megyénk népművészeti emlékeinek ízlését idézi.”

A Napló 1982 és 1983 augusztusi cikkei

A 2025 húsvéti ottjártunkkor emberekkel nem találkoztunk itt, de az látható volt, hogy rendben van tartva az ingatlan. A terület mellett kivágták a fákat, csak a telek körül maradtak. Korábban itt egyébként nemcsak alkotótáborok működtek felnőtt népművészeknek, hanem gyerekeknek is rendeztek kézművestáborokat ezen a helyen. Remélhetőleg ez a jó szokás napjainkra se szakadt meg! Aki megáll itt, annak érdemes megnéznie a közelben „Szarka kapitány” síremlékét is (lásd a cikk végén is).

A bungalók az irtás felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó anyagaink sok fotóval:


Szarka kapitány emlékműve. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése