Keresés ebben a blogban

2024. március 31., vasárnap

A Hajdúság legnagyobb boltja volt: az Unió Áruház


Debrecenben átadták a Hajdúság legnagyobb áruházát – 1980. április 2-án ezzel a címmel közölt hírt a Hajdú-bihari Napló az Unió Áruház megnyitásáról. A Vörös Hadsereg útja és a Hatvan utca sarkán lévő új épületben kialakított, mozgólépcsős üzletet a megyei vegyesiparcikk-kiskereskedelmi vállalat és a HBM Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat fele-fele arányban tartották fent. A lakásokat is tartalmazó épület az Aranybika Hotel mellett annak a régi házsornak a helyén áll, amit 1973-ban robbantottak le.

(Összeállításunk fotómásolatai a korabeli Hajdú-bihari Naplókból származnak.)

A megnyitón Juhász István, a megyei tanács elnökhelyettese elmondta, hogy az áruház 100 milliós költségeihez a megyei és a városi tanács 20 millió forinttal járult hozzá, az állami támogatás csaknem 34 millió forint. Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter rámutatott: az Unió Áruház országosan is modern kereskedelmi létesítménynek számít, s nagyban emeli a megye és a város kereskedelmi ellátásának színvonalát. A létesítmény összes alapterülete 5090 négyzetméter volt, ebből az eladótér meghaladta a 2300 négyzetmétert. A vegyesiparcikk-áruház igazgatója Konyári István volt, a ruházatié pedig Vizniczky Mihályné. Az Unió már nincs meg, a helyiségeit más üzletek és bank használják.

További régi boltjaink történetei:


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése