Keresés ebben a blogban

2023. november 5., vasárnap

A legszebb ólomkeretes díszablakok Debrecenben

A Debreceni Egyetem tanácstermének központi díszablaka (részlet). Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecenben több közintézményt és magánházat is ékesítenek káprázatos míves ólomkeretes díszablakok. Összeállításunkban ezekre mutatunk színpompás példákat.

A hét vezér alakja a vármegyeháza Árpád Termében. Nagyításért kattints a képre! Fotó: © Debreceni Képeslapok

Fent a Debreceni Egyetem Róth Miksa által tervezett díszablakának Szent Koronája csodálható meg (teljes terjedelmében lásd a cikk végén), utána pedig a vármegyeháza tanácstermének Kernstok Károly által megalkotott ablakán ámuldozhatunk, ami a honfoglaló hét vezért ábrázolja. Gyönyörűek az ablakai – id. Mohay Attilának köszönhetően – az Attila téri görögkatolikus főszékesegyháznak is, íme az egyik:

Szent Margit, Szent Imre, Szent István, Szent László és Szent Erzsébet az Attila téri ablakon. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Verestemplom azon kevés református gyülekezeti helyek közé tartozik, melyeknek nemcsak a belső falaik, hanem az ablakaik is színesek. Ezeket a motívumokat Haranghy Jenő tervezte és készítette.

A Verestemplom egyik ólomkeretes díszablaka. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Verestemplomnak ugyanezt az ablakát kívülről is megörökítettük. Ez látható a következő fotón.


A legalsó képen a Debreceni Egyetem fő díszablaka látható teljes terjedelmében. Mindegyik bemutatott helyen további díszablakokban gyönyörködhetünk, és aki teheti, látogasson el a Csokonai-gimnáziumba is, ahol szintén nagyon szép művészi kompozíciók fedezhetők fel.

A Csokonai és diáktársai című díszablak a Református Kollégiumban (Burai István műve).
Fotó: 
© Debreceni Képeslapok

A legszebb debreceni cégéreket ebben az összeállításunkban gyűjtöttük csokorba.

A Debreceni Egyetem központi díszablaka teljes méretben.
Fotó: 
© Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése