Keresés ebben a blogban

2023. november 13., hétfő

Ady Endre út, 2023

Debrecenben az Ady Endre nevét viselő nagyerdei út a mai II. János pál pápa teret és a Benczúr utcát köti össze. Más megközelítésből úgy is mondhatjuk, hogy a „Kohászüdülőtől” tart a Köztemetőig. Itt található a kultúrpark és a stadion, s korábban a csónakázó és az Újvigadó is az út mellett működött.

A nagyerdei Ady út a Köztemetőnél, 2023 novemberében. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A dr. Nábrádi Mihály által szerkesztett Debrecen utcanevei című, 1984-es könyv szerint az út neve eredetileg Temetői sugárút volt. Akár ma is lehetne ez a neve, hiszen sokan a nagyerdei sírkertbe tartanak rajta. Igen ám, de van „némi kis” bökkenő. Jobban mondva bukkanó. Az Ady út ugyanis – ahogy a 2023-as halottak napja alkalmából is tapasztalhattuk – meglehetősen töredezett. A helyzetet fokozza, hogy a Nagyerdei körút és a Köztemető közötti, rövidkének nem igazán nevezhető szakaszán alig található közvilágítás, akárcsak a Benczúron. Megfigyelhető az is, hogy az itteni intézmények eseményei idején nem kevesek az Ady út menti, egyre fogyatkozó zöldterületeken parkolnak.

Az Ady út és a Nagyerdei körőt kereszteződésében lévő lámpaoszlop és tiltótábla 2023 novemberében. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az Ady Endre nevét viselő egykori Temetői sugárút tehát megérett a korszerűsítésre és a rendezésre. A mai állapota ugyanis már nem mindenben méltó a névadó költőhöz, a temetőhöz, az ott nyugvó elhunytakhoz és az őket látogató hozzátartozókhoz, valamint magához a Nagyerdőhöz se.
(A környék másik nagy útjáról, az Egyetem sugárútról itt írtunk sok régi fotóval.)

Az Ady út 2023 novemberében. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az Ady út 2023 novemberében. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése