Keresés ebben a blogban

2023. november 8., szerda

Vénkerti Oázis a Füredi úti panelsoron

Debrecenben az „átkosban” az egyik legtovábbb nyitva tartó piálóhely a Füredi és a Böszörményi út sarkán működött, Oázis néven. Nyaranta sokan ültek az elé kitett utcai aszaloknál is, ugyanakkor bent is alig lehetett moccanni. A közeli Kossuth Laktanyából nem kevés sor- és hivatásos katona is itt kezdte és fejezte be a kimaradását vagy az eltávozását. Rajtuk kívül művészek, a tömeg miatt állambiztonságiak, valamint vénkerti lakótelepi és távolabbi „névtelen” civilek is aktívan múlatták itt az időt.

Az egykori Oázis Pressó a Füredi és a Böszörményi út sarkán, a működése utolsó idején. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A vendéglő túlélte a rendszerváltoztatást, majd azonban némi agóniát követően 2017-ben sajnos végleg megszűnt. Napjainkban kerékpárbolt és -szerviz működik az átalakított épületében. Olvasónktól, Szegedi Zsolt Józseftől azt is megtudtuk, hogy a volt Oázissal szemközti, újkerti kis presszó szintén nincs meg már, hanem trafikként működik.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nyitóképünk teljes méretben a Vénkert és a lakótelep szélén lévő búfelejtőről. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Vendéglátós cikkeink sok régi képpel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése