A Zsuzsi egykori utasforgalmi főépülete 2013-ban, a Faraktár utcán. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A manapság retrónak mondot stílusú főépület még az úttörővasúti korszakban épült, de a rendszerváltás után is innen indultak és ideérkeztek a kirándulóvonatok – a terület értékesítéséig.
Az állomásépület körül ivókutak is szolgálták az utazókat. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Az állomásépület helyére egyelőre nem építettek mást. Az ingatlan nyugati szélén viszont áruház van.
Az állomásépület körül forgókapuk is szolgálták a kirándulókat. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Szemből ilyen volt a Zsuzsi utasforgalmi főépülete:
A Zsuzs-kisvasút főépülete 2013-ban, a lebontása előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Pillantsunk át a túloldalba is!
Forgókapuk a Ruyter utca felől is voltak. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Ma már az alábbi jelenetet is hiába keresnénk, itt most távközlési torony van. Szerencsére a háttérben lévő régi épületek még megvannak. Figyelemreméltó a kaputábla is, ami szerint itt volt az Erdei Termék Vállalat Faipari Üzeme. Sőt, egy bakterház is állt itt a korabeli ki-bejárás kezelése céljából.
2014 elején egy Kedves Olvasónk jelezte, amit éppen a buszból látott: bontják a Zsuzsi állomásépületét. Akkor örökítettük meg az alábbi két jelenetet.
Az épület bontása 2014 elején. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Kapcsolódó összeállításaink sok fotóval:
|
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése