Keresés ebben a blogban

2023. június 8., csütörtök

Az „UV-király”, aki 1983-ban szobrot kapott

Debrecen legviccesebb emlékműve az Ótemető utcában található, az egyetem műszaki karának épülete előtti parkban. A rózsalugasos, pados pihenőhelyen egy nagy betontömb fekszik a földön, azon pedig egy szintén jókora egyes formálódik ki. Ma már sajnos kevesen tudhatják, hogy milyen ákom-bákom ez (netán üzenet az ufóknak?), mivel az eredetileg rajta lévő, feliratos táblát leszedték róla. A szebb napokat is látott, de most is hangulatos retro kertet 2023. június 7-én látogattuk meg.

Az UV-király emlékműve a volt Ybl-főiskola előtti parkban, 2023. június 7-én. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Szerencsére annak idején még megörökítettem a kis tábla szövegét, és az intézmény tanulmányi osztályán rákérdeztem a mementó készíttetőjére. Íme, a történet. Az eltűnt réztábla tanúsága szerint a különös alkotást az „1980-83. év UV-királya”, azaz K. Ferenc, akkori építész szakos, Szolnok megyei hallgató érdemelte ki a nem mindennapi teljesítményével. Mint megtudtam, az 1978-ban fölvett fiatalember kétszer ismételt félévet, és összesen 22-szer utóvizsgázott. Végül azonban – hat évvel később – sikerült közepes minősítésű oklevéllel megszereznie az üzemmérnöki diplomát. A kiváló humorérzékű diák a kő feliratát így fejezte be: „Tisztelet ősz fejének!” 

Az UV-király emlékművét szép rózsalugasok és foghíjas retro padok övezik (2023. június 7.). Fotók: © Debreceni Képeslapok

Cikkünk Facebook-megosztása nyomán kedves olvasónk, Pályka István jelezte: az emlékművet az akkori Hajdú-Bihar Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (ma HUNÉP Zrt.) betonüzemében gyártották le. Az első UV-király pedig, akit avattak (jelmezben szertartással), K. N. Ákos.


A Hajdú-bihari Naplóban 1998. május 2-án megjelent cikkem az UV-királyról


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése