Debrecen belvárosát ábrázolja kicsiben az a köztéri kompozíció, amit 2023. június 17-én lepleztek le. A mű nemcsak turisztikai érdekesség, hanem a gyengén látók és a vakok tájékozódását, a debreceni épületekkel való ismerkedését is segíti. Fotók: © Debreceni Képeslapok
|
Az alkotást úgy helyezték el, ahogyan a valóságban is elterül a belváros. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A Kossuth téren elhelyezett, Tapintható láthatatlan című szobrot a Rotary Club Debrecen állíttatta.
A Budapesten és Egerben is látható hasonló művek debreceni párját Lestyán-Goda János szobrászművész készítette. Neki nem ez az egyetlen műve Debrecenben, hiszen a Piac utca és a Hatvan utca sarkán álló Szabó Lőrinc-szobrot, valamint a Hal közben lévő halszobrot is ő alkotta.
|
A Nagytemplom, a püspöki palota és a Református Kollégium a bronz terepasztalon, Kossuth-szobor nélkül. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
|
A püspöki palota épületegyüttese egy közeli felvételen, a háttérben a Déri Múzeummal. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A kompozíció a főtéri Kossuth-szobor mellett helyezkedik el, és immár bárki bármikor és díjtalanul gyönyörködhet benne és a rajta megformált nevezetességekben.
DBKL
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
|
Kitekintő az összehasonlítás kedvéért: ilyen a mini Eger a hevesi város főterén. Fotó: © Debreceni Képeslapok
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése