Keresés ebben a blogban

2024. április 15., hétfő

Évezredes rom a Fancsikán rejtőző dombon


Debrecen egyik legkülönlegesebb, legrégebbi és legeldugottabb emlékhelye a fancsikai templomrom, mely a Külső-Diószegi úton, a Panorámaúti leágazásnál, a rádióamatőr-tábor és a kovácsműhely mögötti, fákkal ölelt dombon fekszik. Fotók, videók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A kovácsműhely díszes kapuja, ami után jobbra kell fordulni a templomrom felé. Fotó: © Debreceni Képeslapok

E festői hely könnyen megközelíthető autóval, busszal és kerékpárral is, hiszen például a kerékpárút eddig visz a 45 percre lévő Attila tértől (és persze még előbbről), ugyanakkor itt állnak meg a helyi és a távolsági buszok is. Mi legutóbb 2024. április 14-én zarándokoltunk el erre a páratlan vidékre, az akkori állapotokat mutatja be az alábbi videónk:


Összeállításunk többi jelenetét 2023. június 3-án rögzítettük, amikor már sok virág borította a tájat.

A Diószegi úti bicikliút majdnem-vége, ahol jobbra kell fordulni a romhoz vezető földútra. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A tavalyi túránkon a bicikliutat is gyönyörű nyári virágok övezték, erről itt látható az akkori videónk:


Azóta természetesen már elnyíltak a virágok, illetve lekaszálták őket, ám hamarosan ismét pompáznak.

A fancsikai templomromhoz vezető földút, melyet nyári virágok szegélyeztek. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A romot rejtő erdei magaslat a kovács után jobbra, a földútról közelíthető meg az itt is virágokkal és fákkal gazdagított, igazi fancsikai természeti környezetben.

A fancsikai templomrom és a Külső-Diószegi út között elterülő rádióamatőr-telep antennái. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Feljutva a dombra, a kirándulókat egy szerencsére viszonylag ép, sőt, szép betűkkel vésett, és jól olvasható emléktábla is segíti. Ez a – korábban aranybetűs – kompozíció az amúgy egyre foghíjasabb kerítéssel körbevett templomrom mellett található. (Igen, ez a hely is rendbetételre szorul.)


Az eredetileg függőleges emléktábla szerint a dombon Fancsika 1170 előtt épült román stílusú, kőalapozású templomának romja található. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Itt olvasható az is, hogy a falut 1574-ben pusztította el a török. Határa 1576 és 1671 között Debrecen zálogbirtoka. 1854-től a polgárság tulajdona. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Az 1982. évi ásatás után a történelmi emlékhelyet a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság alakította ki. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A fancsikat templomrom korábbi emléktáblája, ami még aranybetűs volt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

E gyönyörű helyen korábban egy kopjafa is állt, de valószínűleg azt már ellopták vagy ledöntötték.

A fancsikai templomromnak a belső terét is gyönyörű virágok futják be nyaranta Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ettől függetlenül nemcsak a történelmi hangulatnak adhatjuk át magunkat a fancsikai romnál, hanem a meseszép tájat, a csendet és a jó levegőt is élvezhetjük itt. Klassz program, keresd fel Te is!

A domb túlsó fele. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Hasonló cikkeink sok fotóval:

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A 30-as helyi és a távolsági buszoknak éppen a fancsikai romnál van a megállójuk. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése