Debrecenben
a Meteor Mozi nemcsak a cívisváros első épített filmszínháza (amit Csomor Gyula nyitott meg 1911. október 1-jén),
hanem, bármilyen hihetetlennek tűnik, az első multiplex mozija is.
Gojko Mitić, Liv Ullman és Omar Sharif is óriási kedvenc volt itt például az 1970-es években! Nem mellékesen az épülettel szemben pompázott a híres Demke-palota...
Miért multiplex? Az egykori mozinak a nagytermén kívül volt két külön helyisége is: egy mesemozija
(ami később esti művészmoziként is működött), nyaranta pedig kertmozi is fogadta a filmbarátokat, főként a Dobozi-lakótelep közönségét. Sőt hétvégeken
matinék is mentek a Meteorban, és az alább bemutatott plakát
idején, 1975-ben vasárnap már 10 órától is lehetett
mozizni a szokásos 15, 17.15-ös és 19.15-ös kezdéseken túl.
A most bemutatott a műsorismertető az akkori
decemberi programokat tartalmazza. (Értelemszerűen télen sajnos
nem működött a kertmozi – így itt most a kínálatába se
pillanthatunk bele.) Lássuk hát előbb a tacepaó felső részét!
A címek alapján egyértelműen a „Folytassa, Cleo!” a
legismertebb mű, ám ha a szereplőket nézzük, akkor máris olyan
sztárokat fedezhetünk fel, mint Cserhalmi György, Franco Nero,
Henry Fonda, Kenneth Williams, Stan és Pan, továbbá Törőcsik
Mari.
A
plakát alsó fele újabb nagy és emlékezetes filmeket kínált –
mint például „A rejtelmes sziget” és „A fekete farkasok
üvöltése”. Ezekben a darabokban mások mellett Liv Ullman, Max
von Sydow és Omar Sharif is játszott, de érdekességként
említhető az is, hogy a Hugó, a víziló című rajzfilmet nem a
mesemozi adta, hanem a nagyterem. Ellenben Gojko
Mitić főszereplésével a Fehér farkasok című
NDK-kalandfilm (azaz „Messzenéző Sólyom utolsó leszámolása”)
a mesemoziban pergett.
![]() |
| A kertmozi felőli oldal 1978-ban. Nagyításért kattints a képre! Fotó, kiadó: megyei tanács, IPK Váll. |
A
700 példányban kinyomtatott plakát azt is feltüntette, hogy
melyik vetítések kezdődtek filmhíradóval, és hogy milyen egyéb
kisfilmek voltak a fő műsoridő előtt. Sőt szentestén, karácsony
mindkét napján, valamint szilveszter este is a szokásos rendnek
megfelelően vetítették a filmeket!
A mozijegyek 2,50 forintba kerültek (az első két sorba azonban kevesebbe), s volt büfé és ruhatár is. Ha a trafikárus asszony nem tudott vagy nem akart visszaadni, akkor Frutti cukorkával (de még kettévágott Fruttival is) „fizetett”... DBKL
![]() |
A mozijegyek 2,50 forintba kerültek (az első két sorba azonban kevesebbe), s volt büfé és ruhatár is. Ha a trafikárus asszony nem tudott vagy nem akart visszaadni, akkor Frutti cukorkával (de még kettévágott Fruttival is) „fizetett”... DBKL
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Kapcsolódó anyagaink régi fotókkal:
- A Meteor Mozi
- Az Apollo Mozi
- Az Uránia Mozgó
- A Klinika Mozi
- A Hungária Film- és Kamaraszínház
- A Víg Mozi
- A Híradó Mozi
- A nagyerdei strandmozi
- Csomor Gyula Meteor Mozgója
- Végre renoválták az Apollot (2024)
- Soós Imre
- Karády Katalin Debrecenben
- A Légy jó mindhalálig forgatása Debrecenben
- Debreceniek a 2025-ös új magyar sikerfilmekben
- A Körhinta című film
- Keleti Éva művészportréi
- Kovács Mihály mozigépész plakátgyűjteménye








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése