A Debrecenhez tartozó Látóképi Csárda is fontos helyszíne a Körhinta című 1955-ös filmnek, amelyben Soós Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész játssza az egyik főszerepet. A legendás színművész 1930. február 12-én, Balmazújvárosban látta meg a napvilágot. Maradandó alakítást nyújtott a Körhinta mellett a Ludas Matyi és az Eltüsszentett birodalom című filmben is.
![]() |
| Soós Imre. Régi fotók: Wikipédia |
A Wikipédia leírása szerint Soós Imre balmazújvárosi nyolcgyermekes szegényparaszti családból indult útjára. Egyik nagyszülője analfabéta volt, de ő maga kitűnően tanult az elemi iskolában. 1947 tavaszán a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára: a Horváth Árpád Kollégiumba munkás- és parasztfiatalok jelentkezését várták. A felvételi vizsgán azonnal felfigyeltek az őstehetségre. 1950-ben a Ludas Matyi megformálásáért a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta. A főiskola elvégzése (1952) után előbb vidéki színháznál kellett játszania, ezért három évadot a debreceni Csokonai Színházban töltött. 1955-től a Madách Színház művésze lett. Vámos László rendező 1954-ben ráosztotta Rómeó szerepét, s ez a karakterformálás indította el a színpadi karrierjét. 1954-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1955-től, amikor már a Madáchban játszott, egyre rosszabb idegállapotba került. 1957. június 20-án öngyilkossággal vetett véget az életének. A Wikipédián közzétett életrajza arra is kitér, hogy a felesége, dr. Perjési Hedvig orvos (akivel közös sírban nyugszik a Farkasréti temetőben) ugyanaznap távozott az élők sorából.
![]() |
| Szobra Balmazújvároson. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
- A Meteor Mozi
- Az Uránia Mozgó
- A Klinika Mozi
- A Hungária Film- és Kamaraszínház
- A Víg Mozi
- A Híradó Mozi
- A nagyerdei strandmozi
- Csomor Gyula Meteor Mozgója
- Végre renoválták az Apollot (2024)
- Soós Imre
- Karády Katalin Debrecenben
- A Légy jó mindhalálig forgatása Debrecenben
- Debreceniek a 2025-ös új magyar sikerfilmekben
- A Körhinta című film
- Keleti Éva művészportréi




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése