Keresés ebben a blogban

2023. november 7., kedd

Az esőknek hála, már a Nagyerdőben is sok gomba terem


A debreceni Nagyerdőben hódolva a természetjárás örömeinek, mostanában igen sok és többféle gombát fedezhetünk fel a fák alatt. Az Ady útnál a 2023. november 6-i esőszünetben tett sétánk tapasztalatai szerint itt leginkább őzlábfélék teremnek. Cikkünk elején ezekre mutatunk példákat.

Kidőlt nagy őzláb gomba a kalapja jellegzetes törékeny lemezeivel. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az őzlábak közül a legízletesebb a nagy őzláb, ilyenből az Ady út mentén kinyílatlan kalapú is szép számmal található. Ezek a dobverőszerű példányok is elkészíthetők és finomak például rántva (a tönkjük kevésbé). Fontos tudni azonban, hogy nem mindegyik őzláb fogyasztható!

Még nem kinyílt kalapú nagy őzláb gombák 2023. november 6-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Mellettük több másféle gombát is megcsodáltunk, például – ha jól tippelünk – az alábbi pereszkéket. És itt el is árultuk, hogy nem ismerünk sok gombát. No de nem is állítottuk az ellenkezőjét, sőt, még csak meg se fogtuk az itt bemutatott egyedeket. Ha leszedtük volna, akkor pedig egészen biztos, hogy elvisszük a gombavizsgálóhoz, amely a debreceni nagypiacon is díjtalanul vehető igénybe (lásd lentebb). Ellenben azt kérjük, hogy aki a kép alapján felismeri, ossza meg velünk a nevét.

Körben nőtt gombacsalád (pereszkék?) az Ady úti avarban. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az említett és erősen ajánlott ingyenes gombavizsgáló az üzemeltető közterület-felügyelet házirendje szerint nyitva tartási napokon 6 és 14 óra között vehető igénybe a Vár utcai vásárcsarnok emeletén. Aki ezt elmulasztja fogyasztás előtt, az a saját és mások életét is kockáztatja! Végül íme egy szintén nagy számban termő bimbós pöfeteg, ami fiatalon levesbetétnek is, valamint egyben rántva is szuper!

Egy szép bimbós pöfeteg a 2023. november 6-i termésből. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése